Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Úgy vélik, az Apentát és a Topjoyt is forgalmazó cég korlátozhatta a versenyt, ami ráadásul az uniós versenyjogot is sértheti.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Maspex Olymposszal szemben, mert a cég valószínűleg előírta partnereinek, hogy milyen minimum-áron árulhatják termékeiket. A lengyel Maspex-csoport magyarországi leányvállalata az uniós versenyszabályokat is megsérthette az ármegkötéssel – közölte honlapján a GVH, hozzátéve: az eljárás rajtaütéssel kezdődött.
A Maspex Olympos Kft. többek között az Olympos, Kubu, Apenta, Topjoy és Nestea márkák magyarországi forgalmazója. A lengyel cég magyarországi leányvállalata akkor került a GVH látókörébe, amikor egy piaci elemzés érdekében áttekintettek néhány italszállítói szerződést.
„A nemzeti versenyhatóság ekkor figyelt fel arra, hogy az egyik jelentős szereplő partnereivel kötött szerződéseiben vélhetően meghatározta az általa forgalmazott termékek legkisebb viszonteladási árait, korlátozva ezzel a piaci árversenyt. A valószínűsíthető versenykorlátozás nem csupán a hazai jogszabályokat, hanem – a cég piaci pozíciójára tekintettel – az uniós versenyjogot is megsérthette, mivel érzékelhető hatást gyakorolhatott a tagállamok közötti kereskedelemre is” – írják.
A GVH hozzáteszi: legutóbb a Yamaha hangszerek, illetve a Casio termékek magyarországi forgalmazóival szemben állapították meg a viszonteladói árak tiltott rögzítését.
Leszögezik ugyanakkor, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása még nem jelenti azt, hogy a vállalkozás tényleg el is követte a jogsértést, az még csak a tények tisztázására és a bizonyítására irányul.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.