Ha egyvalamit átadhatnék a fiataloknak: ne menjenek rögtön egyetemre érettségi után. Lássanak világot, utána döntsék el, mihez szeretnének kezdeni – mondja Lipták Szilárd mérnök, fenntarthatósági szakember. Miskolci fiatalként, sikeres BME-s felvételivel a zsebében egészen Malawiig ment 18 évesen. Az a hét hónap, amit a világ egyik legszegényebb országában töltött, gyökeresen átformálta a gondolkodását: a műegyetemet már úgy kezdte el, hogy tudta, ő nem robotkutyák farokcsóválását fogja tervezni, hanem fenntartható megoldásokat a világ legrászorulóbb embereinek problémáira.

Amerikán át Kenyáig

Az út így sem volt zökkenőmentes: az egyetemen eleinte fenntarthatóság helyett több szó esett lignitről, hőerőművekről, turbinákról, klímaszkeptikus véleményekről – végül a BME utána a Georgia Tech-en, az Egyesült Államok egyik legelismertebb műszaki egyetemén tudott igazán a megújulók irányába dobbantani. Amerikai egyetemi munkája mellett kapcsolódott be az Agsol nevű startup munkájába: Atlantából repült rendszeresen Kínába 10 napokra (hogy pontosan mivel is foglalkoznak, nemsokára kiderül). Végül az egyetemi állását otthagyta, hogy az Agsolban dolgozhasson teljes munkaidőben. Kínát a covid kitörésekor az egyik utolsó géppel hagyta el, így hozta az élet, hogy Szilárd és a cég Kenyába költözött.

Régi dízelmeghajtású malom működés közben Kenyában

Agsol

Azóta a felesége is követte, két gyerekükkel összesen négyen vannak Nairobiban, itt látnak vendégül. Egy zömében expatek lakta családi házas részen bérelnek házrészt egy ’56-os magyar bácsitól. Szilárd lakott már jóval bevállalósabb városrészben, amikor egyedül utazott Afrikában, de a gyerekekkel prioritás a közös kert és a biztonság. Az ötéves Lehel tud focizni a szomszéd fiúval, és imád a zöldségekkel szöszölni a shambában (kiskertben). A nemsokára egyéves Csengével pedig kényelmes az ősfák árnyékában sétálni.

De mit csinál az, aki fenntarthatóságot csinál?

Kezdjük egy kicsit messzebbről: képzeljük el, hogy egy áram és szinte bármilyen infrastruktúra nélküli afrikai faluban (egy olyan helyen, mint ahol Szilárd 18 évesen elengedte a robotikát) egy sárkunyhóban élő család petróleumlámpával világít. Romantikusnak hangzik, de nemcsak a környezetet szennyezi, ha milliók égetnek egy kis petróleumot fejenként, hanem elképesztően egészségkárosító is: a háztartást vezető afrikai asszonyoknak olyan esélyük lesz a tüdőrákra, mint egy nagydohányos európainak.

Tegyük fel, hogy hirtelen elérhetővé válik egy megfizethető napelemes lámpás rendszer (erre emlékezhetünk onnan akár, hogy az Ikeában is megjelentek egyszer csak a párezer forintos lampionok). Ez megfizethető a legszegényebb családok számára is, akiknek még mindig túl drágák a komolyabb háztartási eszközök. Mármint egyben: itt jön a képbe az M-Kopa, a cég, ami behúzta a modern napelemes technológiák hatalmas sikerét: egyéves hitelre, napi 50 centért adta el az afrikai családoknak a mobiltöltős, rádiós, nagyobb lámpás rendszereket, kiszorítva a környezetszennyező régi megoldásokat.

Ez a fajta pay as you go (használatalapú fizetéssel működő, tehát a legalacsonyabb jövedelműek számára is elérhető) szemlélet rengeteg hétköznapi eszköz piacán végigsöpört a fejlődő világban: hasonló hitelből vásárolt napelemes rendszerrel nemcsak mobilt tölteni, zseblámpával világítani lehet már, hanem tévét, rádiót, hűtőt, vízszivattyút üzemeltetni is.

A legmagasabb szovjet törpe

Az Agsol alapötlete pofonegyszerű: ha a napelemes zseblámpát és hűtőt elérhetővé lehet tenni, akkor a malmot miért ne lehetne? Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy Kenyában (és sok más mezőgazdaságban utazó országban) a malom máig mindennapi eszköz: vidéken saját kukoricából szokás ma is sütni-főzni, amit a falubeli molnárlegény egy szobányi méretű dízelmotoros malomban őröl meg kilós árszabásban. Szilárdék viszont olyan malmot fejlesztettek, ami napelemmel működik, egy hátizsákban elfér, és így is feleannyi kukoricát őröl óránként, mint a dízeles behemótok.

A napelemes malom

Agsol

Üzemanyagot nem fogyaszt, a környezetet nem szennyezi, nem kell összevárni a többi falubelit (a dízelest akkor indítják be, ha folyamatosan tudják utána használni) – sorolja Szilárd az előnyöket, miközben a telep felé döcögünk, kollégájával, Matt-tel hárman zsúfolódva két és fél ülésre a céges kocsiban. A bekerülési ára annyi, mint a dízelmalomnak, viszont nincs üzemeltetési költsége. „A miénk a legmagasabb szovjet törpe, a legnagyobb kis napelemes rendszer” – viccelődik büszkén, ahogy befordulunk a Nairobi melletti kisváros mellékutcájába, ahol a telepet bérlik.

„Ez a malom? Nagyobb nincs?”

– szokták a helyiek kérdezni a termékbemutatókon, és nekem is ez az első benyomásom: inkább konyhai turmixgépnek tűnik első blikkre, még úgy is, hogy tudom, hány év munkája van az elektronikában-gépészetben (előbbiért Szilárd felel, utóbbit szintén egy magyar cég, a Veroniq Engineering fejleszti). Szilárd szerint épp a méret a lényeg: egyszerű tisztítani-karbantartani, nem kell kurblizni, mint a dízeleseket, tehát bárki tudja kezelni, és magában is folyamatosan tud futni. „Folyamatosan? Mármint folyamatosan meddig?” – kérdezik általában az érdeklődők ezen a ponton. A kis méret a kis hőleadó felület, tehát kis energiaveszteség miatt fontos, de ez a leendő vásárlók szemében elsőre hátránynak tűnik, mivel ők a jóval nagyobb dízeles gépekhez vannak szokva. „Jó, de hol a malom?” – szokták is kérdezni helyiek.

Az értetlenség természetes: egy mindenki által ismert gép teljesen új változatát szeretnék meghonosítani. Nem teljesen más ez, mint egy újfajta okostelefon bevezetése: itt is vannak early adopterek (korai felhasználók), akik nem is azért veszik meg a malmot, hogy használják, hanem egyszerűen lenyűgözi őket az új technológia. („Napelemes malom? Azta” – hallom én is szinte bárkitől, akinek Kenyában megemlítem, mit fejleszt egy magyar mérnök a fővárosban.)

De természetesen a legtöbb vevő azért fektet be, hogy használja: mivel folyamatosan tud üzemelni, nemcsak saját kukoricát őrölnek, hanem üzletet csinálnak belőle. Sok felhasználó úgy félti, hogy minden éjjel beviszi magával a malmot a hálószobába, nehogy ellopják. Tavaly 100 darabot gyártottak és adtak el, idén év végén és 2024 elején 500-500 új minimalom gyártását tervezik.

Agsol

Nem lehetne lehetetlenebb

A telepen a legtöbb kolléga helybéli: nemcsak a technikusok, de például a tesztelőmérnökök is. Szilárd kimondottan fontosnak tartja, hogy képezzék a helyi munkaerőt, és a tudásukat építsék be a fejlesztésbe. Nem szeretne nagy fehér emberként tetszelegni Afrikában – büszke rá, hogy az egyik munkatársuk kertészből lett logisztikus és karbantartó, jelenleg villamosmérnöki képzésre jár. Aki tehetséges, nagyokat tud ugrani a ranglétrán.

Joy Aran tavaly végzett villamosmérnökként - Kenyában is férfiak uralta szakma, de ő tehetségének és imádott általános iskolai matematika-tanárának köszönhetően gyerekkora óta húzott a természettudományok felé. Szülei vidéki földművesek, ezért „égben köttetett találkozásnak” tartja, hogy ez lehet az első munkahelye: mérnökként azon szeretne dolgozni, hogy minél fenntarthatóbb és olcsóbb megoldásokkal tudja segíteni a mezőgazdaságban dolgozókat. Járt ő is terepre a malommal, és pontosan látja, mennyire megdöbbenti az embereket, hogy egy ilyen kis gép minőségi, tiszta lisztet tud őrölni.

A telephelyet úgy választották, hogy pár száz méterre legyenek az egyik legmenőbb helyi sörfőzdétől, és az alkalmazottak kosztját eszik – annyit kellett a fehéreknek gyorsan megtanulni, hogy a menzakosztot lassan kell rágni (beletörik az ember foga az itt-ott feltűnő, hentesbárddal szeletelt csontdarabkákba). És nem ez az egyetlen nehézség: áram hol nincs, hol a túlfeszültség pusztítja a kütyüket, víz sem mindig csordogál, és van, hogy olyan iszapos, hogy tisztításra sem alkalmas. Az utak szó szerint halálosak, európaiként ijesztő, milyen bátorsággal mennek szembe a forgalommal akár a helyiek, ha úgy jön ki a lépés. „Ha minden működne, nem lennénk itt” – épp az áldatlan állapotok miatt van itt szükség ilyen fejlesztésekre.

„Mi az, ami nem kihívás?” – kérdez vissza, amikor a nehézségeket firtatom. „Hardver-startupot üzemeltetni a fejlődő világban, az ellátási láncok összeomlása és a covid alatt – 10-20 év múlva is azt fogom valószínűleg mondani, hogy ennél lehetetlenebb helyzetben sohasem működtem.” Amikor például 400 darab ötmilliméteres csavart kerestek a gyártáshoz, kiderült: az egész országban 72 darab van, a harmada nem ötmillis, a másik harmad más hosszúságú – a maradék az európai árak sokszorosáért kapható.

Joy Aran villamosmérnök és Lipták Szilárd

Agsol

Globális perspektíva

Az érem másik oldala? Az időjárás tökéletes (Nairobi a Nagy Hasadékvölgy peremén, egy magasföldön fekszik, gyakorlatilag konstans koranyár van), az emberek mentalitása pedig magyar szemmel kirobbanóan pozitív. Nekem is az a benyomásom, hogy mindenki kedves és nyugodt, még akkor is mosolyognak az emberek, amikor éppen szemben a forgalommal hajtanak vissza két beállt sáv között az állandó dugó elől menekülve.

Szilárdnak fontos, hogy a gyerekei kapjanak egy globális perspektívát nagyon korán – lássák a világ jó és rossz arcát, és tanulják meg értékelni, amijük van. Abból is profitálnak majd, hogy nagyon nemzetközi közegben lehetnek, ahol a legtöbb gyerek több nyelvet beszél – és megtanulnak más hátterű, vallású, nyelvű emberekkel együttműködni, megbecsülni őket és a különbségeiket.

Magyarország hiányzik nekik – a rokonokat, barátokat nyáron fogják meglátogatni, de ők is vendégül tudják látni azokat, akik bevállalnak egy kenyai utat. Szilárd sokat dolgozik, esténként főz, hétvégén Lehellel fociznak vagy a város közepén elterülő hatalmas erdőben bicikliznek-futnak. Végignézve azon, hogyan találta meg magát és a robotika helyett a fenntarthatóságot Miskolcról Malawin és Atlantán át Nairobiig, úgy néz ki, megérte azt az egy évet a gimnázium és az egyetem között a nagybetűs életben tölteni.