Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Első körben a járatok szűk körénél lesz elérhető az előfizetéses szolgáltatás.
MultiPass néven előfizetéses szolgáltatást indít a Wizz Air, a magyar gyökerű légitársaság először Lengyelországba és Lengyelországból induló járatainál, illetve Olaszországon belüli járatain teszi lehetővé a havi fix áron elérhető szolgáltatás igénybevételét – derül ki a felhasználóknak küldött e-mailből.
A Multipassról sokkal több információt nem közölt a cég – az sem derült ki, hogy pontosan mikor indul –, amit tudni lehet az, hogy az különálló szolgáltatásként lesz majd megvásárolható, több változatban, a fix tarifát pedig ezt követően hat hónapig kell megfizetni.
Az előfizetők token(eke)t kapnak a díj megfizetését követően, amelyek meghatározott járatokra lesznek majd elérhetők. A weboldalon elérhető tájékoztatás szerint a fix díjon túl másra nem kell fizetni, kiegészítőként azonban a Priority és/vagy 20 kilós feladott csomag díját is hozzá lehet tenni.
A légi közlekedésben egyelőre kevés társaság alkalmaz hasonló bérletszerű szolgáltatást. Az Egyesült Államokban tavaly az Alaska Airlines volt az első nagyobb légitársaság, amely ilyet vezetett be, havi 49 dollárért. Itt azonban fontos megkötés, hogy 90 nappal a repülés előtt meg kell váltani a jegyet, ha valaki ennél rövidebb időtávra foglalna, akkor akár 749 dollárig is felkúszhat a díj.
A Wizz Air árat egyelőre nem közölt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tűzijátékban emlegetett magyar király nevét valószínűleg kevesen ismerik, főleg, hogy összesen öt évet uralkodott, két részletben. A leárulózott Orseolo Péter fő bűne most valószínűleg a neve volt. Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.