Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Utolsó évében még kicsit több mint 9 millió forint nyereséget hozott össze a Silk Road Kft.
9,3 millió forint profitot hozott 2022-ben a Silk Road Kft., majd elrendelték a cég végelszámolását – derül ki az éves beszámolóból. Ez az a cég, amelynek a leányvállalata, a Fourcardinal Kft. még 2020-2021-ben a lélegeztetőgép-beszerzések egyik nagy nyertese volt.
Emlékezetes, a koronavírus-járvány alatt a kormány nagyjából 300 milliárd forintot költött el arra, hogy beszerezzen 16 ezer lélegeztetőgépet – az kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy ennyire nem lesz szükség, a járvány abszolút mélypontján is, amikor pedig lakosságarányosan nálunk volt a világ legrosszabb Covid-halálozási mutatója, naponta több százan haltak meg, kevesebb mint tizedennyien, 1527-en voltak lélegeztetőgépen. A Fourcardinal Kft. egy volt a lélegeztetőgépeket beszerző cégek közül, ezer gépet szerzett 17 milliárd forintért, és a védőfelszerelések beszerzésében is részt vett.
Így aztán 2020-ban már 15,9 milliárd forint lett a profitja, ebből 15,4 milliárdot ki is fizetett osztalékként. Utána már nem ment olyan jól az üzlet, 2021 szeptemberében úgy döntöttek, hogy jogutód nélkül megszüntetik a céget. A Silk Road Kft.-nek abban az évben még jól ment, 8 milliárd forint lett a nyeresége, 2022-ben viszont szintén a végelszámolás sorsára jutott, abban az évben már csak 9,3 milliós lett a profit.
Azt a hvg360 írta meg, hogy a Fourcardinal egyik tulajdonosának, Nagy Beatrixnak az anyja, Szegi Ildikó több szálon is közeli kapcsolatban áll Orbán Viktor nemzetközi főtanácsadójával, Rahói Zsuzsannával. Majd arra is fény derült, hogy a Silk Road Fund Zrt. egykori ügyvezetője, Szeverényi Márk testvérét, Szeverényi Ivonn Ildikót nem sokkal az üzlet nyélbe ütése előtt nevezte ki rendkívüli és meghatalmazott nagykövetnek Szijjártó Péter, Szeverényi Ivonn férje pedig Szabó László volt amerikai nagykövet és ex-külügyminiszter-helyettes, a kormánypárti sajtótermékeket kiadó Mediaworks egykori elnök-vezérigazgatója, akit azóta a Fudan Egyetemet fenntartó alapítvány élére neveztek ki.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.