Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A 2023 őszére ígért befejezés helyett már 2025 végéig hosszabbították a Citadella építésének közterület-foglalási engedélyét, ráadásul minden évben megszorozzák az árat az inflációval.
Egy múlt heti salátatörvényben átírták a Citadella átépítésével kapcsolatos rendelkezéseket is – vette észre a Népszava. Egyetlen ponton módosítottak a rendeleten: a munkálatokhoz szükséges közterület-foglalás végét 2025. december 31-ig tolták ki. Eredetileg arról volt szó, hogy 2023 őszén már meglehet az átadás, aztán már 2024-ről beszéltek, ehhez képest most már a 2025 végi lehetőség sem kizárt.
Ez pedig a pénzügyek miatt is fontos. Idén márciusban ugyanis úgy módosították a szerződést, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető ZÁÉV és a Garancsi István Market Zrt.-je alkotta konzorcium több pénzt kaphasson, ha csúszik a munka: a keretmegállapodásban szereplő költséget minden évben automatikusan az éves inflációhoz igazítják. Eredendően 14,9 milliárd forintról volt szó.
Ráadásul egy idén januári rendelet szerint az építési közbeszerzések győztesei új eljárás kiírása nélkül beépíthetik az áraikba a háborúra hivatkozva az anyagárak emelkedését.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.