Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A kormányzati intézkedések 56 milliárd forintot vettek ki a cég kasszájából.
Jóval az infláció felett növelte árbevételét az elmúlt üzleti évében a Lidl, derül ki a társaság hétfőn délután nyilvánosságra hozott éves jelentéséből. A piacvezető kiskereskedelmi lánc a 2022. március 1-2023. február 28. közötti évben 973,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ez több mint 30 százalékkal haladja meg az előző 12 hónap értékét. Az éves infláció februárban 25,4 százalékos volt, vagyis ez az adat is megerősíti azt, a drágulás ellen a magyarok a diszkontláncoknál keresnek kiutat. (Az Aldi, május végén közölt beszámolója alapján, 32 százalékkal növelte bevételét 2022-ben.) Más azonban a kép, ha pusztán a Lidl fő profiljának tekintett élelmiszerek drágulását nézzük: a KSH februárra 43,3 százalékos éves élelmiszer-drágulásról számolt be, ezt még a Lidlnek sem sikerült megugrania.
Ha nem is ilyen mértékben, de elmarad a bevétel növekedése az eladott áruk beszerzési értékének növekedésétől is, itt 32 százalékos volt a drágulás, akárcsak általánosságban az anyagjellegű költségeiknél. A személyi jellegű ráfordítások – például a bérköltségek – 12 százalékkal nőttek a Lidlnél az elmúlt üzleti évben.
Sokba kerültek ugyanakkor a kormányzati intézkedések is: az árstopok miatt 19 milliárd forintot vállalt át a cég a fogyasztóktól, míg a duplájára emelt kiskereskedelmi különadó 36,9 milliárdos kötelezettséget jelentett a számára.
Mindez magyarázza azt, hogy a cég ugyan nyereséges tudott maradni, ám adózás utáni profitja 33 milliárdról 25 milliárd forintra esett vissza.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.