Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
2024-ben érkezik az új magyar MI-stratégia.
"Végtelen a területek száma, ahová az MI be tud lépni. Használni kell, fejlődni, kutatni" – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn az Indamedia által megrendezett AI Summit konferencián. Az eseményről beszámoló Index cikkéből kiderül, hogy a gazdaságfejlesztési miniszter úgy látja, csak az a kérdés, hogy ez milyen gyorsan következik ez be, és hogyan fog erre a munkaerőpiac reagálni.
OECD: Magyarországon fenyegetheti a legtöbb állást a mesterséges intelligencia
A világ 38 fejlett és felzárkózó országából álló OECD-ben átlagosan az állások 27 százalékát fenyegeti közvetlenül a mesterséges intelligencia. Ezek az állások a közeli jövőben megszűnhetnek, mert a mesterséges intelligencia könnyen átveheti az ember szerepét.
Nagy Márton elmondta, hogy a munkahelyek 24 százaléka van veszélyben az MI-tól, az irodai dolgozók esetében ez az arány 45 százalék. Emlékeztetett arra, hogy 34 százalékban a felsőfokú képesítéssel rendelkezőket veszélyezteti ez a technológia, ugyanakkor „házakat nem épít”, utalva ezzel arra, hogy fizikai munkát nem képes még végezni. Magyarországon rengeteg feldolgozóipari tevékenység van, és a futószalag mellett egyre kevesebb ember fog állni.
Ugyanakkor, a gazdaságfejlesztési miniszter szerint az MI képes arra, hogy extenzív gazdasági helyzetből intenzív, minőségi teljesítménnyé alakítsa át az ország gazdasági pozícióját, ezzel részben megoldva a közepes fejlettségűek csapdahelyzetét is.
Ennek ellenére kiemelte, hogy le vagyunk maradva: a digitalizáció nagyon alacsony szinten van nálunk, a vállalatoknál is, nem csak az államnál. Az állam esetén a digitális állampolgárság nagy lökést adhat, és dolgoznak egy versenyképességi programon, ami a vállalatokat arra ösztönzi, hogy a digitális térben is megjelenjenek.
Nagy Márton szerint elképzelhető, hogy az AI a GDP 15 százalékát képes lesz előállítani 26 százalékos termelésnövekedés mellett. Célként jelölte meg, hogy a megújuló energia 70 százalékban okostechnológiával jöjjön létre, 2,5 millió állampolgár részesüljön MI-támogatásban, az ügyintézés 60 százaléka pedig elektronikusan, önkiszolgáló módon történjen. A gazdaságfejlesztési miniszter előadása végén felfedte, hogy 2024-ben érkezik az új magyar MI-stratégia.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.