A WizzAir továbbra sem tudja hazahozni az Ukrajnában rekedt gépeit, de kettő hajtóművét már kicsempészték onnan

A harmadik viszont még mindig a háború sújtotta országban vesztegel, túl jó állapotban van, nem akarják szétszedni a cég vezérigazgatója szerint.

  • hvg.hu hvg.hu
A WizzAir továbbra sem tudja hazahozni az Ukrajnában rekedt gépeit, de kettő hajtóművét már kicsempészték onnan

Háború Ukrajnában

Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.

A WizzAirnek az ororsz-ukrán háború miatt Ukrajnában rekedt négy Airbus A320-as utasszállítója. A gépek közül egy Lvivben, három pedig a kijevi Zsuljani repülőtéren volt.

Váradi József, a cég vezérigazgatója ezekről most egy olasz lapnak, a Corriere della Serának adott interjújában azt mondta, hogy ezek közül egyet sikerült kimenekíteni, azt amelyik Lvivben volt.

A három továbbra is Ukrajnában veszteglő gép közül kettőnek sikerült Lengyelországba kicsempészni a hajtóművét. A harmadik Airbus Váradi szerint remek állapotban van, de még nem tudják, hogyan lehetne kimenteni a háború sújtotta országból.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a lengyel határtól mindössze 60 kilométerre fekvő Lvivben parkoló HA-LWS lajstromjelű repülőgép tavaly szeptemberben, lacsony magasságon repülve hagyta el Ukrajna légterét, majd biztonságosan leszállt a lengyelországi Katowicében.

 

Hét hónap után visszaszerezte egyik Ukrajnában rekedt gépét a Wizz Air

A lengyel határtól mindössze 60 kilométerre vesztegelt.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

A végtelen lehetőségek iparága

Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.