Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Azt is szeretnék elérni, hogy az állam nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítsa a 100 milliárdos modernizációs projektet.
Nagy beruházásokat tervez a Dreher Sörgyáraknál a vállalkozást 2017-ben felvásároló japán Asahi – írja a Drink Buisness szakportál.
A 100 milliárd forintos beruházás első szakasza a hírek szerint 2024 januárjában kezdődik és 2026-ig tart. Ennek a 30 milliárd forintosra tervezett szakasznak a keretében egy új energetikai egység épül, valamint kicserélik az erjesztő- és kondicionálótartályokat.
A 170 éves Dreher Sörgyárak, amelynek székhelye Kőbányán, Budapest 10. kerületében van, ezután a fenntarthatósági célok elérése érdekében lecserélik a technológiáját, és bővítik a tárolókapacitását is.
A források 30 százalékát állítólag már biztosította az Asahi.
A második ütem 2027-ben indul, és a raktárbázis növelését, valamint a többi épület felújítását foglalja magában.
A szakportál azt is hozzátette, hogy egy ilyen léptékű fejlesztés példa nélküli a magyarországi sörgyártás történetében.
Bai József, a cég pénzügyi igazgatója arról beszélt, hogy akárcsak az alumíniumdobozos sörök gyártási kapacitásának nemrégiben történt 120 százalékos növelését, a jövő év elején induló beruházást is nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá szeretné minősíttetni.
Békefi Gábor, a Dreher Sörgyárak vezérigazgatója arról beszélt, hogy a vállalkozás beszállítóinak 86 százaléka belföldi kis- és középvállalkozás, de hozzátette, hogy a cég évente több mint 17 milliárd forinttal járul hozzá az állami költségvetéshez jövedéki adó, áfa, termékadó és egyéb járulékok formájában.
A Dreher jelenleg mintegy 600 embert foglalkoztat, de közvetve több mint 11 ezer családnak biztosít megélhetést.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”