Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Dörzsöli a tenyerét Nagy Márton.
A reptér visszavásárlásával kapcsolatos tárgyalások továbbra is ütemezetten és jól haladnak, azok már a megállapodáshoz nagyon közeli szakaszban járnak – árulta el az ATV-nek a Nemzetgazdasági Minisztérium a Budapest Airport szerződéskötéséről. Ígéretük szerint a tárca időben tájékoztatni fogja a nyilvánosságot a tranzakció előrehaladásáról.
Pár héttel ezelőtt még arról beszélt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, hogy valamikor tavasszal üthetik nyélbe a reptér visszavásárlását, ami az Orbán-kormány egyik nagy álma. Olyannyira, hogy Orbán Viktor 450 milliárd forintos túlköltést engedélyezett Nagy Mártonnak, amiben vélhetően a reptér megkaparintása is szerepet játszik.
A héten viszont már azt mondta az InfoRádióban Nagy, hogy felgyorsultak a folyamatok a Budapest Airport visszavásárlását illetően, ami véleménye szerint „a tartós gazdasági növekedés helyreállításnak az egyik eszköze lesz”.
Arról, hogy a NER-hez közeli oligarchák hogyan kezdték már el most bevenni a ferihegyi repteret, itt írtunk bővebben.
A NER már elkezdte bevenni a ferihegyi repteret
A reptéren számos vállalkozás nyújt számtalan szolgáltatást - köztük már most szép számmal akadnak NER-közeli szereplők, számuk az állami bevásárlás után tovább nőhet.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.