Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A minisztérium ígéri, hogy a jövőben szigorúbban fogják büntetni az ilyen eseteket.
Vizsgálatot indít a Nemzetgazdasági Minisztérium, miután a 24.hu megírta, hogy a Bumchun akkuipari vállalattól kirúgták azokat a magyar munkásokat, akik betanították a helyükre érkező vietnámi vendégmunkásokat. A lap beszámolója szerint a Bumchun Precision Hungary Kft. hatvan fős létszámleépítést hajtott végre.
A megjelent hírekkel kapcsolatban a Nemzetgazdasági Minisztérium azonnal megkezdte az ügy kivizsgálását
– közölték. A minisztérium szerint azért bocsátotta el a cég magyar munkavállalókat, mert a gyárban átmeneti termeléscsökkentést hajtottak végre, így „tavasszal mind a létszám, mind pedig a termelés szintje visszaállhat a korábban megszokott szintre”. Azt írták, hogy minden további információról tájékoztatni fogják a közvéleményt.
A Bumchun salgótarjáni üzeme még a kormánytól is kapott 2,65 milliárd forint támogatást, kétszáz munkahely megteremtését vállalták.
A minisztérium hosszú közleményében nem győzte hangsúlyozni, hogy „a magyar munkaerő az első”, és felidézték, hogy 2023 őszén éppen ezért elfogadtak egy „minden eddiginél szigorúbb idegenrendészeti törvényt”. A közleményben egyben verbálisan odacsapnak a szabályokkal trükköző cégeknek, ugyanis arra hívják fel „minden érintett szereplők figyelmét, hogy a kormány megvédi a magyar családokat és a magyar munkahelyeket”. Emlékeztetnek, hogy vendégmunkást csak akkor lehet felvenni, ha magyar munkaerővel már nem lehet feltölteni az üres álláshelyeket.
A közleményben azt ígérték, hogy „a kidolgozás és elfogadás alatt álló, az új idegenrendészeti törvény végrehajtásához kapcsolódó jogszabályok a hasonló helyzeteket a jövőben szigorúan büntetni fogják”.
Nem ez az első eset közelmúltból, amikor a magyar munkaerőt vendégmunkások váltják. A makói Continentalnál is leépítés volt tavaly év végén, azt a munkást is kirúgták, aki a vendégmunkásokat is betanították.
A vendégmunkástörvényről itt, a magyar akkuipar tavalyi eseményeiről pedig itt írtunk bővebben:
1500 milliárd forintnyi beruházás, balhék és balesetek - ez volt a magyar akkuipar 2023-ban
Rengeteg ígéret, amelyeket helyben egyre durvább ellenérzések fogadnak - így foglalható össze, hogy mi történt a magyarországi akkumulátoriparban idén. Hatalmas gyárak érkeznek, de egyelőre nem tisztázott, ki fog ezekben dolgozni, sem az, hogy ki fogja feldolgozni a hulladékukat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.