Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az igazságügyi miniszter megtagadta az inflációkövető jogdíjakat, a művészszervezetek szerint alkotmányos jogaik sérültek ezzel.
Öt művészeket és kiadókat tömörítő jogkezelő szervezet tagjai összesen közel negyven perben támadják meg azokat az igazságügyi miniszteri határozatokat, amelyben Tuzson Bence igazságügyminiszter megtagadta a jogdíjak 2024-es inflációkövető növelését. Az Artisjus, az Előadóművészi Jogvédő Iroda, a Filmjus, a Hungart és a MAHASZ közös sajtóközleménye szerint az előkészített díjszabások mind tartalmi, mind eljárási szempontból megfelelően kerültek benyújtásra, így azok miniszteri elutasítása jogsérelmet okoz.
A szervezet arról számol be, hogy a jogdíjmegállapításról szóló javaslatot a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) állította össze és nyújtotta be, és a kulturális tárca is támogatta azt. Az SZTNH több hónapos eljárása során a jogdíjfizetők nem jeleztek tiltakozást, az igazságügyminiszter váratlanul mégis elutasította a megállapított jogdíjakat, veszélybe sodorva ezzel több tízezer hazai művész megélhetését.
A jogkezelők szerint a miniszter hibát vétett, amikor csupán a korábbinál részletesebb indoklás hiányára hivatkozva elutasította a megállapított jogdíjakat, és a döntéssel sérti a tulajdonra és a művészeti élet szabadságára vonatkozó alkotmányos jogokat. Az érintett szervezetek azt is nehezményezték, hogy nem kaptak lehetőséget álláspontjuk kifejezésére.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”