Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Önköltségi áron tervezik eladni a megmaradt Yeezy-készleteket.
Az Adidas eladná az összes megmaradt Yeezy cipőt, legalább annyiért, amennyibe az elkészítésük került, miután már több mint egy éve felbontották a szerződést a márka arcával, Kanye Westtel – írja a BBC.
A német cég kilencévnyi együttműködés után, még 2022-ben bontott szerződést Kanye Westtel, miután a rapper többször is antiszemita megjegyzéseket tett közösségi oldalain.
A német sportszergyártó közleménye szerint pénzügyi helyzetére jelentős hatással volt a Yeezy-üzletág megszűnése. Annak ellenére, hogy a vállalat tavaly eladta a Yeezy-készlet egy részét, a partnerségből származó nettó árbevétel mintegy 450 millió euróval kevesebb volt, mint 2022-ben.
Kutatásaink szerint a fennmaradó készletet 2024-ben leglalább önköltségi áron tudjuk értékesíteni, ezért csak olyan készletet írunk le veszteségként, amely megsérült
– mondta Bjørn Gulde, a vállalat vezérigazgatója.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kissé félresikerült módon, mégis ünnepélyesen indult el 35 éve a budapesti tőzsde, de sokan feltették a kérdést, vajon készen áll-e erre Magyarország. Ma a tőzsde csak elvétve kerül be a kis hírek közé – pedig az igazán nagy hibát nem a BÉT-en követték el, hanem a magyar cégvilággal van baj.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.