Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A miniszterelnök kedvenc napilapjának adott interjút az ország leggazdagabb embere, aki továbbra is a világ egyik legjobb futballakadémiájának tartja a felcsútit.
Maga Szöllősi György főszerkesztő készített exkluzív interjút Mészáros Lőrinccel, a Puskás Akadémia elnökével. Mészáros fenntartotta korábban is hangoztatott állítását, miszerint az akadémián végzett munka világszínvonalú.
Öcsi bácsi is nagyon büszke lenne ránk, remélem, elégedetten látja föntről, hogy a Puskás Akadémián a régió legmodernebb, legjobban felszerelt futballközpontja épült ki”
– utalt az egyesület névadójára a tulajdonos.
Mészáros Lőrinc arról is beszélt, hogy a magyar futball nem áll jól az átigazolásokból szerzett bevételeket illetően, de az ország leggazdagabb embere türelemre intett, szerinte ehhez a folyamathoz még időre van szükség. A Puskás Akadémia ifjúsági BL-ben ősszel elszenvedett kudarcát dicstelen távozásnak nevezte, de emlékeztetett, hogy a hazai U19-es bajnokságot megnyerni sem egyszerű feladat.
A klub elnöke az új, teljesítményorientált állami finanszírozási rendszer bevezetéséről – amiről Orbán beszélt nemrég szintén a Nemzeti Sportnak – elmondta, hogy most még zajlik az akadémiák átvilágítása, ezt követően derülnek ki a következő finanszírozási ciklus részletei.
Mészáros számot vetett további sporttámogatásaival is. Elmondta, hogy szeret Eszékre meccsre járni, szurkol a veszprémi kézilabdacsapatnak és az MBH által támogatott olasz kerékpárklubnak, a Team MBH Bank Colpack Ballannak is. Elmondása szerint ő és cégcsoportja összesen 17 milliárd forintot fordított sportra.
Az interjúból kiderült, hogy a Puskás Akadémia megpróbálta hazacsábítani a klub korábbi játékosát, Kleinheisler Lászlót, a futballista azonban inkább a horvát Hajduk Splitet választotta. A csapat fiatal támadója, Gruber Zsombor pedig a Fradihoz igazolhat, erről már egyeztet a két csapat Mészáros elmondása szerint.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.