Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Mindeközben persze a gabonapelyhek ára is nagyot emelkedett az amerikai piacon, és a vezérigazgatónak az sem használt, hogy a kijelentése nyomán a szegények pénzére pályázó multimilliomos üzletember képe alakult ki róla.
A Kellogg's vezére azzal idézett elő népharagot, hogy kijelentette: a szegények egyenek gabonapelyhet vacsorára – írja a Guardian. A gabonapehely ugyanis hagyományosan reggeli ételnek minősül, Gary Pilnick vezérigazgató pedig a megnövekedett élelmiszerárakra reflektálva javasolta, hogy akkor a kispénzűeknek talán vacsorára is érdemesebb volna gabonapelyhet enni.
Ez a kijelentés önmagában azért problémás, mert a szegények pénzére pályázó multimilliomos üzletember képét rajzolta fel a vezérigazgatókról, de vannak, akik a szöveget már Marie Antoinette királynénak a francia forradalom korszakából származó hírhedt, bár apokrif megjegyzéséhez rokonítják. A történet szerint ugyanis a királyné, amikor elmondták neki, hogy a népnek nincs kenyere, azt mondta, hogy akkor egyenek kalácsot.
Ugyanakkor Pilnick igyekezett azzal alátámasztani az általa elmondottakat, hogy a gabonapelyhek nem túl drágák, így az anyagi nehézségekkel küzdő fogyasztók számára jó és költséghatékony táplálékforrásnak minősülnek.
A Pilnick kijelentésére érkező válaszok között volt olyan, aki amellett érvelt, hogy a nagy családi kiszerelésű gabonapehely és a hozzá szükséges tej ára együtt drágább, mintha fagyasztott lasagnát venne az egész család számára, bár az is tény, hogy a gabonapehely nem fogy el egy étkezésre, míg a lasagna igen. Mások megalapozottabban mutattak rá, hogy nem feltétlenül a legegészségesebb dolgok közé tartozik a gabonapehely-fogyasztás, lévén, hogy egyes márkák igen nagy mennyiségben tartalmaznak cukrot.
A Kellogg's körülbelül 2022 óta hirdeti "gabonapelyhet vacsorára" kampányát, amikor az amerikai mezőgazdasági minisztérium gazdasági kutatószolgálata szerint az élelmiszerárak 9,9 százalékkal nőttek, jobban, mint 1979 óta bármelyik évben.
Az Egyesült Államok munkaügyi statisztikai hivatalának adatai szerint a gabonapelyhek ára 28 százalékkal ugrott meg az elmúlt négy évben. A Kellogg's pedig a legutóbbi pénzügyi évéről szóló információk szerint 12 százalékkal emelte árait, miközben arra kéri vásárlóit, hogy vacsorára is egyenek gabonapelyhet.
„Éhes embereknek reklámozni, hogy a gabonapehely jó lehet vacsorára, nem valódi segítség” – írta Marianne Williamson amerikai politikus, Joe Biden február elején visszalépett kihívója a Twitteren. „Ez az éhezők kizsákmányolása anyagi haszonszerzés céljából.”
Az 59 éves Pilnick október óta a Kellogg's vezérigazgatója, és több mint 23 éve dolgozik a michigani székhelyű cégnél.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.