„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Ilona és Károly közmunkán voltak évekig. Már szinte feladták, hogy egyszer újra, helyben legyen munkahelyük – és mégis így lett.
A DW videója ott kezdődik, amikor jött a Máltai Manufaktúra, és úgy döntött, hogy Gyulajon nyitja meg az egyik új üzemét. A Máltai Szeretetszolgálat programja olyan hátrányos helyzetű, elszegényedőben lévő településeken teremt munkahelyet, ahol más már ezt nem tenné meg. Ők viszont hisznek a munkahelyteremtés felzárkóztató erejében, és hogy ezek a települések egyszer az öngondoskodás útjára is léphetnek. Ők ugyanis a termékek eladásában is segítenek. Például saját, fővárosi boltjukban. „Megnéztük, hogy honnan-hova jutnak el ezek az áruk, és hogy az így alapított üzemek mit jelentenek a falusi lakosoknak” – írja a DW. Videó.
https://youtu.be/gRa4rw1AqcA?si=YojCo75YeVHRcRAv
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.