Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A kormány mindenféle egyeztetés nélkül kötelezte a webshopokat a Magyar Posta szolgáltatásainak felkínálására.
„Méltányolnánk, ha lehetőség nyílna a jelenlegihez hasonló döntések és operatív részleteinek előzetes megvitatására a magánszektorral” – közölte az IKEA az rtl.hu-val annak kapcsán, hogy a kormány egy rendelettel minden webshop számára kötelezővé tette a Magyar Posta szolgáltatásának felkínálását a kiszállításokhoz.
A rendelkezés március 28-án lép életbe, a nyúlfarknyi paragrafus egy december végi rendeletmódosításban elrejtve jelent meg, a kormány azóta sem kommunikált róla.
Érdemi indoklás a módosításhoz a Posta részéről sem érkezett. Az állami cég magyarázat gyanánt arra utalt, hogy erre a lakosság érdekében van szükség – ám ez aligha igaz. A csomaglogisztika sokszereplős, versengő piac, az árak nyomottak, és az országnak nincs olyan területe, ahol ne lenne elérhető a házhoz szállítás.
Azon túl, hogy az új szabály legfeljebb a Posta pozíciójának erősítését eredményezi a csomaglogisztikai piacon, a webshopok, illetve az online kereskedelmet is folytató vállalkozások számára minimum plusznyűg – feltéve persze, hogy eddig nem szerepelt logisztikai partnereik között a Posta.
A szabályozás átgondolatlanságát mutatja egyebek mellett, hogy nincs tekintettel azokra a kiskereskedőkre, amelyek házon belül oldják meg a kiszállításokat, tehát egyáltalán nem vesznek igénybe külsős logisztikai szolgáltatót.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.