„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A Tesco klubkártyái a Lidl kék-sárga logóját idézték – ezzel a Tesco visszaélt a Lidl védjegyével, de szerzői jogait azért nem sértette meg.
A londoni fellebbviteli bíróság visszautasította a Tesco fellebbezését a legfelsőbb bíróság tavalyi döntése ellen, amelyben úgy döntöttek: a Tesco megsértette a Lidl védjegyét. A fellebbviteli bíróság ugyanakkor a Tescónak adott igazat azzal kapcsolatban, hogy megsértette-e a Lidl szerzői jogát – írja a Reuters.
A pereskedés még 2020-ban kezdődött, amikor a Tesco új dizájnt vezetett be a különféle kedvezményeket kínáló klubkártyáinál: kék négyzet alapon sárga kört. Hosszas eljárás végén a legfelsőbb bíróság bírája arra jutott, hogy a Tesco „tisztességtelen haszonszerzést” követett el, kihasználva, hogy a vásárlók alacsony árakat társítanak a Lidl védjegyeihez.
Tehát a fellebbviteli bíróság helybenhagyta a fenti ítéletet, visszaéltek a Lidl védjegyével, ugyanakkor úgy látja, hogy a Tesco mindeközben nem sértette meg a Lidl szerzői jogait.
https://hvg.hu/kkv/20230213_elelmiszerlancok_lidl_legolcsobb
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.