Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
620 ezer játékos közül sorsolták ki egy 110 milliós lakás nyertesét.
Megtartotta a sorsolást a Szerencsejáték Zrt. tavaly nyár végén meghirdetett lakásnyeremény-játékában, a nyertes egy 110 millió forint értékű kőbányai penthouse lakást vehet át. Az akció keretein belül további, összesen 27 millió forint pénznyeremény is gazdára talált – adta hírül a Szerencsejáték Zrt.
A társaság tavaly egy több mint ötvenéves hagyományt élesztett fel a játékkal, amelyet azok számára hirdetett meg, akik rendelkeznek Játékoskártyával, és egy szelvényen legalább ezer forint értékben fogadnak. A kampány hét hónapja alatt a kártyatulajdonosok száma nagyjából harminc százalékkal nőtt, és most már meghaladja az 1,4 milliót. A nyertest 620 ezer játékos közül választották ki.
Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója a díjátadón elmondta: még az idén, várhatóan ősszel egy újabb közös akciót terveznek az OTP Ingatlannal, amelynek ismét egy lakás lesz a fődíja.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.