Bővítik azt a pécsi repülőgépgyárat, amely Nigériának is szállít propelleres katonai kisgépeket

Hatmilliárd forintból épít új szerelőcsarnokot a pécsi Magnus Aircraft Zrt. Az alapkőletételen Varga Mihály pénzügyminiszter is ott volt.

  • hvg.hu

Új üzemegységet építenek a magyar tulajdonú pécsi Magnus Aircraft Zrt. gyárában, ahol a cég új repülőgépmodelljének fejlesztése zajlik majd. A hatmilliárdos beruházással épülő szerelőcsarnok alapkőletételén Varga Mihály pénzügyminiszter is jelen volt, aki többek között arról beszélt, hogy „Magyarországon a repülőgépgyártásnak tradíciója van, az ágazat fejlesztése hazánk védelmi képességeit erősíti”, illetve nem hagyta ki a kormány békepárti kommunikációs paneljét sem, miszerint „a repülőgépipari fejlesztések erősen kapcsolódnak a védelmi iparhoz, így a béke megőrzéséhez is”.

A szerelőcsarnokban új, négyüléses repülőgépeket gyártanak majd, amelyek oktatási célokra, pilóták alapképzésére is szolgálhatnak. A miniszter szerint az itt felhalmozódó repülőmérnöki és gyártói tudás a korábbinál több hazai szakembert jelent, ami szintén Magyarország védelmi képességeit erősíti.

A Magnus Aircraft az a cég, amely a nigériai légierőnek és hadseregnek szállít propelleres katonai gépeket, sőt összeszerelő üzemet is létesít a fővárosban, Abujában. (Borítóképünkön a Fusion Business fantázianevű polgári változat látható.)

https://hvg.hu/gazdasag/20230119_magnus_aircraft_nigeria_magyar_repulogepek_osszeszerelouzem


Varga Mihály beszélt a gazdasági kilátásokról is. Szerinte 2024-től Magyarország visszatérhet a korábban megszokott egyensúlyi növekedési pályára, és a jövő évben az uniós növekedési rangsor élmezőnyében lehetünk. Mindezzel nem mindenki ért feltétlenül egyet.

https://hvg.hu/gazdasag/20240219_Nagy_Marton_alma_a_magyar_gazdasagrol_hason_fekvesbol_sprintet_nyerni

Hozzászólások