Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A csapat jelentős ponthátránnyal áll kieső helyen, ezért jó előre szólt a légiósoknak a klubvezetés.
Öt fordulóval a vége előtt tíz pont a Kisvárda hátránya a bajnokság utolsó előtti helyén, vagyis még nem dőlt el, hogy kiesik-e a klub, de nagyon nagy csodára volna szükségük ahhoz, hogy elkerüljék a másodosztályt. A klub külföldi játékosokkal van tele, a legutóbbi két meccsükön is nyolc külföldi volt a kezdőcsapatban, és ugyan konkrét hír nem érkezett arról, hogy közülük sokan menekülnének a magyar NB II elől, a klub közleményt adott ki arról: bepereli, akinek eszébe jutna eligazolni.
A közleményben arról írtak, hogy a játékosok munkaszerződése határozott idejű, és ezeket nem lehet egyoldalúan felmondani akkor sem, ha kiesnének az első osztályból. „Amennyiben bármelyik játékos erre alapítottan, egyoldalúan, a klub hozzájárulása nélkül szüntetné meg a szerződését, abban az esetben a Kisvárda FC meg fogja tenni a szükséges jogi lépéseket” – írták.
A magyar másodosztály érthetően nem túl vonzó egy külföldi focistának, főleg, ha a klub a kevesebb bevétel miatt spórolni próbálna rajtuk. Ráadásul az MLSZ szabályai gyakorlatilag büntetik azt, ha egy NB II-es klubban külföldiek lépnek pályára – mivel a munkajog miatt azt nem mondhatják, hogy tilos külföldieket foglalkoztatni, ezt úgy oldják meg, hogy rengeteg pénzdíjat azoknak a csapatoknak adnak, amelyek Magyarországon nevelkedett játékosokkal állnak fel, az eddigi tizenegy évben, amióta ez a rendszer van, két alkalmat leszámítva mindig minden klub azt választotta, hogy csak magyarokat szerepeltet. Vagyis a jövőkép minimum bizonytalan, de akkor is nagy bajba kerülhet a klub, ha eligazolnak a külföldi focistái, hiszen valahonnan muszáj lesz pótolni őket.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.