Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az iparkamara elnöke szerint a kamaraelnöknek az egész gazdaságot kell néznie, nem csak a vállalkozások érdekeit. A magyar gazdaságnak jó víziója van, de akadnak kockázatok. Parragh László szerint Nagy Márton és Matolcsy György most „józanabbul ítéli meg a helyzetet”, nem volt elegáns, amikor nyilvánosan pocskondiázták egymást.
„Nem arról van szó, hogy én felvezetem a kormány döntését vagy tesztelem a közvéleményt. Hanem, hogy világosabban, konkrétan fogalmazhatok. Nekem kevésbé kell populistának lenni, nyugodtak fogalmazhatok szakmaibban. Valójában ez a feladatom” – mondta Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Népszavának adott interjúban arra a kérdésre, miért tűnik úgy sokszor, mintha a kormány álláspontját tolmácsolná.
Parragh szerint a kamaraelnök feladata nem a vállalkozások érdekeinek képviselete: „kamarai elnökként csak úgy lehet megszólalni, ha az egész gazdaság érdekét nézem”.
„Vegyük a kata szigorítását” – mondott egy példát Parragh. „A kata, mint adó, 70-80 ezer kisvállalkozásra volt kitalálva. Azzal, hogy végül 450 ezer munkavállaló katás lett, az azt jelentette, hogy a többi 4 millió munkavállaló adóit és járulékait meg kellett volna emelni ahhoz, hogy az ellátórendszerek, az egészségügy, a nyugdíjrendszer működőképesek maradjanak. Ebben az esetben egyik oldalon védenem kell a mikrovállalkozót, míg a mérleg másik oldalán ott a makrogazdasági egyensúly, amire szintén tekintettel kell lenni. Ez a kamara elnökének a felelőssége.”
Az MKIK elnöke szerint „van egy vízió a magyar gazdaságpolitikában, amely dióhéjban arról szól, hogy igazodni kell a külső realitásokhoz és az átalakulás nyújtotta lehetőségeket meg kell ragadni. Ebben nyilván vannak kockázatok,
elég csak az akkumulátorgyárakra vagy akár az egész elektromos-autóipari háttér megteremtésre gondolni, mert ha mégsem ez a technológia lesz a nyerő, akkor nagyon könnyen bajba kerülhetünk.
„A jegybankkal kapcsolatos vitát nem szeretném újra kinyitni, örülök annak, hogy végre nyugvópontra jutott” – mondta azzal kapcsolatban, hogy a közelmúltban nagyon komoly és nagyon nyilvános vita zajlott a kormány gazdaságpolitikusai (elsősorban Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter) és Matolcsy György jegybankelnök között, amely végül személyeskedő pocskondiázássá fajult.
Parragh László szerint „a gazdaságpolitika szereplői között korábban is megvolt a nézeteltérés, úgy is mondhatnám, a hamu alatt izzott a parázs. Az,
hogy ez a vita ekkora nyilvánosságot kapott és a sajtóban is folyamatos téma volt, nyilván nem szerencsés és nem is elegáns.
Most úgy látom, hogy minden szereplő kicsit józanabbul ítéli meg helyzetet.”
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.