Csak áprilisban közel 17 ezer milliárd forintot költött a világ chipekre

Áprilisban 46,4 milliárd dollár értékben értékesítettek chipeket a világon, ami 15,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál és 1,1 százalékkal múlta felül az idei márciusi szintet – áll a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA honlapján.

Csak áprilisban közel 17 ezer milliárd forintot költött a világ chipekre

A globális félvezetőipar 2024 minden hónapjában kétszámjegyű éves növekedést ért el, a havi szintű eladások idén először áprilisban emelkedtek – mondta John Newfer, a SIA elnök-vezérigazgatója.

Áprilisban Észak-és Dél-Amerikában 32,4 százalékkal, Kínában 23,4 százalékkal, az ázsiai és csendes-óceáni és egyéb régiókban 11,1 százalékkal nőttek az eladások az előző év azonos hónapjához képest, miközben Európában 7 százalékos, Japánban pedig 7,8 százalékos csökkenést regisztráltak.

A chipeladások márciushoz képest Észak- és Dél-Amerikában 4,2 százalékkal, Japánban 2,4 százalékkal, Kínában pedig 0,2 százalékkal emelkedtek, ugyanakkor Európában az eladások 0,8 százalékkal az ázsiai és csendes-óceáni és egyéb térségekben 0,5 százalékkal csökkentek.

A félvezetőipar globális értékesítése tavaly 8,2 százalékkal, 526,8 milliárd dollárra esett az egy évvel korábbi, rekordszintű 574,1 milliárd dollárról.

Tavaly csak Európában nőtt a chipeladás, 4 százalékos bővülést jegyeztek fel. A félvezetők értékesítése Észak- és Dél-Amerikában 5,2 százalékkal, Kínában 14 százalékkal, Japánban 3,1 százalékkal, az ázsiai és csendes-óceáni régióban és másutt 10,1 százalékkal csökkent.

A SIA az amerikai félvezetőipar körülbelül 99 százalékát és más országok chipgyártóinak körülbelül 66 százalékát képviseli.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.