Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az adásvétel engedélyezésében illetékes bizottság legalább kétszer pluszdokumentumokat kért be, a határidő máris legalább egy hónappal kitolódott. De spanyol lapértesülések szerint valószínű, hogy az év végéig elhúzódik az ügy.
A spanyol kormány, illetve egész pontosan a gazdasági minisztérium alatt működő befektetési tanács kitolta az engedélyezési határidőket a Talgo vonatgyártó Magyar Vagon általi felvásárlásának ügyében – írja az El Economista.
A Magyar Vagon április 4-én adta be a felvásárlási ajánlatát, elbírálására alapesetben három hónap állt volna rendelkezésre, vagyis július 4-e lett volna a határidő. Ez jelen állás szerint július végére vagy augusztus elejére csúszott. Feltéve, hogy a bizottság nem kér be újabb dokumentumokat. A lap forrásai szerint valószínű, hogy az adásvétel értékelését az év végéig el fogják húzni.
A spanyol lap információi szerint a bizottság legalább két alkalommal kért be pluszdokumentumokat a Magyar Vagontól. Először közvetlenül az ajánlat beadása után, ez a tranzakcióban részt vevő bankokra vonatkozott. Másodszor június elején, ez a Talgo jövőjére vonatkozó üzleti terv tisztázásával volt kapcsolatos.
Ha a bizottság jóváhagyja a tranzakciót, akkor arra még a kormánynak, vagyis a minisztertanácsnak is rá kell bólintania. Korábban Oscar Puente közlekedési miniszter azt nyilatkozta, mindenképpen meg akarják akadályozni, hogy a Talgo a Magyar Vagon kezébe kerüljön – egyrészt mert a vállalat mögött a magyar államot, áttételesen orosz érdekeket sejtettek. Utóbb ezeken a nyilatkozatokon a spanyolok finomítottak, jelen állás szerint van rá esély, hogy az ügylet jóváhagyást kap.
A magyar állam szerepvállalása hamar beigazolódott. A magyar állam szűk 7 ezer euróért szerzett 45 százalékos tulajdonrészt a spanyol Talgo vonatgyártó felvásárlására létrehozott projektcégben, amelynek felügyelőbizottságába beült a Nemzeti Tőkeholding egyik igazgatója. A többségi tulajdonos a Szalay-Bobrovniczky Kristóf hadügyminiszter által gründolt, jelenleg egy magántőkealap által tulajdonolt Magyar Vagon-csoport, amelybe a kormány a MÁV járműgyártó és -javító kapacitásait privatizálta. És amely magyar félként részt vett az orosz Transzmasholding nagy egyiptomi vonatkocsi-megrendelésében – a Transzmasholding Ukrajna megtámadása után szállt ki a Magyar Vagonból, az egyiptomi megrendelést a magyar fél egyedül teljesíti.
Utóbb kiderült, hogy az állami tulajdonszerzés mellett az állami Eximbank 345 millió eurós hitelt nyújt a Magyar Vagonnak a felvásárláshoz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.