Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A kamara szerint nem kiugró a közjegyzők jövedelme a többi jogi végzettséghez kötött szakmához képest.
Az országban működő több mint 300 közjegyzői iroda 29 milliárd forintnál is nagyobb árbevételt ért el 2023-ban. Az adózott, összesített eredmény tízmilliárd forint felett alakult, azaz az irodák tulajdonosai osztalékként vehetik ki a bevétel harmadát – derült ki az rtl.hu összesítéséből.
Az átlagosan teljesítő közjegyzői irodákból tehát nagyjából 30 millió forintot vehettek ki a tulajdonosok osztalékként a tavalyi év után, de a szórás óriási volt. Volt olyan iroda, amelyik csak néhány millió forintnyi nyereséget termelt, illetve akadt veszteséges is, több mint egy tucatnyi esetben viszont 100 millió forint felett alakult az éves adózott eredmény.
A portál megkeresésére a Magyar Országos Közjegyzői Kamara közölte:
a közjegyzők jövedelme nem kiugró a többi jogi végzettséghez kötött szakmához képest.
„A közjegyzők rendeletben meghatározott díjak alapján dolgoznak, amitől nem lehet eltérni, az ügyvédi munka viszont például szabadáras, így számtalan olyan ügyvédi iroda működik, amelynek árbevétele, nyeresége sokkal magasabb, mint bármely közjegyzői irodáé. Ráadásul egy-egy közjegyzői irodában nemcsak a közjegyző dolgozik, hanem jellemzően egy vagy több közjegyzőhelyettes, közjegyzőjelölt és adminisztratív dolgozó is, így az árbevétel is ennyi felé oszlik” – írták.
Hozzátették, a közjegyzők jövedelmének értékelésekor azt is figyelembe kell venni, hogy a felelősségük korlátlan.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.