Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ez minden idők legmagasabb utóvizsgálatban kiszabott GVH-bírsága.
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a Booking, az egyik legnagyobb online szállásfoglaló oldal továbbra is alkalmazta jogsértő kommunikációs gyakorlatát, illetve a fogyasztók pszichés befolyásolását is, állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal.
Előzmény: a Booking 2020. áprilisában 2,5 milliárd forintos bírságot kapott a GVH-tól, mert
A versenyhivatal a pénzbüntetésen túl előírta a Bookingnak, hogy ezekkel a gyakorlatokkal fel kell hagynia, és igazolnia kell, hogy megszüntette a jogsértéseket.
A GVH most utóvizsgálatában megállapította, hogy az előírt kötelezettségeket a Booking nem teljesítette maradéktalanul. A sürgető üzenetek küldését ugyan csökkentette, de
A vállalkozás végül az eljárás végső szakaszában módosította a kifogásolt kereskedelmi gyakorlatait, hogy azok megfeleljenek a GVH elvárásainak és a fogyasztók jogos érdekeinek. Ennek keretében többek között visszavezette a magyar fogyasztók számára az olcsóbb, de a foglaló elvesztése nélkül nem lemondható szállásajánlatokat is.
A GVH a fentiek miatt így is 382,5 millió forintra bírságolta a vállalkozást, ami minden idők legmagasabb utóvizsgálatban kiszabott versenyhivatali bírsága. Az összeg meghatározásakor a hatóság figyelembe vette, hogy a cég a jogorvoslati jogáról lemondott, azonban a jogsértéseket nem ismerte el. Ugyanakkor a vállalkozás az eljárás végső szakaszában beszüntette a jogsértő magatartásokat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.