Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Három év alatt a Föld körül, mindig mindenhol nyárban – ezt ígéri egy hajós körutazást szervező cég. Az indulás május végén lett volna esedékes, de műszaki problémák miatt július végére, vagy augusztus elejére csúszott.
A Villa Vie Odyssey luxus tengerjárónak május 30-án kellett volna kifutnia Belfastból. Ehhez képest az indulási időpont jelenleg július 30, de még ez sincs kőbe vésve – tudta meg a CNN a hajó tulajdonosa, a Villa Vie Residences ügyvezetőjétől, Mikael Pettersontól. Aki azt ígérte, ha nem is 30-án, de azon a héten biztosan elindulnak.
Pedig az utasok már Belfastban várták az indulást. Őket első körben más hajóutakra fizették be, majd miután kiderült, hogy a problémák komolyabbak a vártnál, hazarepülték őket. Eleinte ugyanis úgy tűnt, csak a hajó szennyvíztartályaival van kisebb gond, aztán kiderült, hogy a kormányművet szárazdokkban kell javítani. Patterson szerint a hajót nagyon rövid átfutási idővel vették át az előző tulajdonostól, ezért nem volt idő nagyobb javításokra. „Utólag könnyű okosnak lenni, de ha visszamehetnék az időben, valószínűleg több időt hagynék magamnak” – mondta.
Mindenesetre az Odyssey már elhagyta a szárazdokkot, és elvileg csak két engedélyre vár. Addig is belsőépítési munkákat végeznek, kabinokat újítanak fel – minthogy erre sem volt idő az indulás előtt.
A tervek szerint a körutazás három évig tart majd – ehhez képest a két hónapos késés nem is olyan vészes -, körbehajózzák a Földet, úgy időzítve, hogy mindig mindenhova nyáron érkezzenek. A késés miatt lehet, hogy a Faroe-szigeteket ki kell majd hagyni.
A 350 kabinból 320-at sikerült eladni, elvileg 200 vendéggel indulnának Belfastból, a többiek később csatlakoznának.
A késés meglehetősen kellemetlen emlékeket ébreszt, a korábbi hasonló projekt nemhogy késett, de törölték. A Life at Sea nevű vállalkozás 2023 őszén indította volna a hajóját – ám nem sikerült hajót szerezni. Cserébe az utasoktól jelentős előlegeket fogadtak el, sokan a teljes egzisztenciájukat felszámolták, arra számítva, hogy 3 évig egy világkörüli úton lesznek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.