Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Horgászszövetségek mellett mintagazdaságoknak is átengedhetné a halgazdálkodási jogot az állam. Lázár Jánoshoz és Csányi Sándorhoz is tartozik ilyen.
Horgászszövetségek mellett mintagazdaságok részére is átadhatná az eredendően az államot illető halgazdálkodási jogot az illetékes miniszter. Ez egy friss agrárminisztériumi rendelettervezetből derül ki, amelyet kedden bocsátottak társadalmi vitára.
Korábban csak horgászszövetségek számára nyílt lehetőség, hogy írásbeli kérésük nyomán kijelölés útján kössenek velük haszonbérleti szerződést a természetes vizek ilyetén hasznosítására, de tavaly év végén egy agrártárgyú (163 paragrafusos) salátatörvénnyel már beleírták a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvénybe is a mintagazdaságokat, és ezt most átvezetnék a vonatkozó miniszteri rendeletbe is.
Magyarországon 2020-ban kormányhatározattal jelölték ki a mintagazdaságokat, ez alapján öt ilyen létezik:
Ezek után tehát már nem csak horgászszövetségek, hanem a fenti mintagazdaságok is hozzájuthatnak – ha írásbeli kérésükre a miniszter jóváhagyja – halgazdálkodási joghoz a több mint 162 ezer hektárnyi hazai halgazdálkodási vízterületen.
A tervezetet jövő szerdáig lehet véleményezni a kormányzati honlapon.
Borítóképünk illusztráció: Áder János korábbi államfő pecázik.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.