Unicummal indult, veszekedéssel ért véget a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.
Martin Winterkornt, aki 2015-ben a kibocsátási adatok meghamisításába bukott bele, több bűncselekménnyel, többek között csalással, hamis tanúzással és a piac manipulálásával is vádolják.
A kedden a braunschweigi bíróságon megkezdődött per során a 77 éves, rossz egészségi állapotban lévő Winterkorn zárkózott és szótlan volt a Guardian tudósítása szerint. Az újságíróknak is csak annyit mondott: „nagyon jól érzem magam”. A volt vezérigazgatót 2019-ben helyezték vád alá négy másik VW-vezetővel együtt.
Winterkorn 8 évig vezette a Volkswagen-csoportot, majd 2015-ben, amikor amerikai tudósok kiderítették, hogy az autógyártó csalt a dízelautóinak kibocsátási értékeit mérő szoftverrel, kirúgták. A csalás több mint 9 millió autót érintett, ami a tulajdonosok számára több százmillió eurós többletköltséget okozott.
https://hvg.hu/cegauto/20190415_martin_winterkorn_volkswagen_dizelbotrany
A volt vezető elleni vád a 600 oldalas vádirat szerint többek között csalás, hamisítás, a hatóságok félrevezetése, hamis tanúzás és a piac befolyásolása, Winterkorn azonban mindent tagad. Az ügyészség szerint régóta tudott az adatok meghamisításáról, sőt támogatta is azt, majd megpróbálta eltussolni a német cég hírnevét alaposan megtépázó botrányt.
A Volkswagen éppen a héten jelentette be, hogy költségcsökkentési célzattal több németországi gyárát is be fogja zárni, ami több ezer munkahely megszűnésével fog járni. A vállalat több milliárd eurót akar a következő években spórolni, mert a pénzügyi tartalékait alaposan kimerítette a botrány: egyrészt visszaestek a bevételei, másrészt a sajtóhírek szerint összesen 30 milliárd euróra rúgott az az összeg, amit bírságra, büntetésre és peren kívüli egyezségekre költöttek.
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.