Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Már korábban is csak hitelből tudott működni a nagyatádi cérnagyár, most egyre komolyabbnak tűnik a baj.
Kényszerpihenőre küldték augusztus közepén a nagyatádi cérnagyár dolgozóit, az augusztus végén lejáró szerződéseket nem hosszabbították meg, a cég vezetői pedig nem mondanak semmit arról, hogy mi igaz a pletykákból, amelyek szerint bezárhat a gyár – írta meg az Atádhír. A dolgozók közül többen jelezték, hogy az augusztusi munkáért járó fizetésüket nem kapták meg a szeptember 10-i határidőig. Augusztus végén már terjedtek olyan híresztelések, hogy végleg bezárhatják a gyárat, azokból egyelőre nem lett semmi, de még nem tudni, hogy újraindulhat-e valaha is a munka.
A mintegy 9500 lakosú városban kétszázan dolgoznak a gyárban, a helyiadó-bevétel 10-15 százaléka esne ki, ha a cég bedőlne.
A G7, amely a helyi portál cikkét követően utánanézett az eseményeknek, arról írt: az 1920-as években alapított, 2015 óta német tulajdonban és MEZ Crafts Hungary néven működő gyár egészen 2022-ig úgy volt nyereséges, hogy csak hitelekkel tudta biztosítani a fizetőképességét. Aztán 2023-ban jött egy gyengébb év, egymilliárd forintnál nagyobb veszteséggel, így hirtelen sokat romlott a helyzet. A fizetések akkor még nem késtek, és az adót is be tudták fizetni tavaly, de 2023 végén már arra volt szükség, hogy az áramszolgáltatóval megegyezzenek a tartozás átütemezéséről, és tárgyaltak ugyanerről a gázszolgáltatóval is.
A cég nemrég kapott új ügyvezetőket: a korábbi irányítók közül az egyik még áprilisban lemondott, a másikat pedig az előző hét végén hívta vissza a tulajdonos.
Képünk illusztráció.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.