Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Alvállalkozóként a Valton is érintett.
Ahogy a kormánykommunikációs feladatok többségével, úgy az Európai Unió soros magyar elnökségével kapcsolatos kommunikációval is Balásy Gyula cégeit bízta meg a Nemzeti Kommunikációs Hivatal – számolt be az Mfor. A feladatokra kötött keretszerződést 2023 novemberében még kevesebb mint egymilliárd forintra kötötték, azóta négy módosítással 29,939 milliárdra nőtt a keretösszeg.
A feladatok 5 ütemből állnak, az elsőt 783,5 millió millió forintra kötötték, ezt követte a második, 899,1 milliós rész, majd jött egy 925,6 millióért, egy jóval nagyobb 8,633 milliárdért, míg az eddig utolsó, ötödik ütemre már 15,055 milliárd forintos keretösszeg szerepel az NKOH központi tenderében. A szerződések minden esetben 30 százalékos opciós keretet tartalmaznak, így az nem derül ki, hogy pontosan mennyi bevételhez jutnak belőle a Balásy-cégek.
A szerződő fél minden esetben a Lounge Event Kft., az első két ütemben Balásy másik cégével, a Visual Europe Zrt.-vel együtt, az üzletember cégei, a New Land Media Kft., a Lounge Design Kft. és a Visual Europe Zrt. alvállalkozóként érintett, ahogyan a NER kedvenc biztonsági szolgálata, a Valton is.
A Balásy-cégek feladatai a milliárdokért cserébe, többek között:
Az Mfor kérdéssel fordult a Nemzeti Kommunikációs Hivatalhoz és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Zrt-hez is a keretösszeg emelésével kapcsolatban, válasz egyik helyről sem érkezett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél.
A magyar és az ukrán külügyminiszter a közösségi médiában üzenget.