Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Switch IT Kft. is jelezte a NAIH felé az adatszivárgást, amelyben több ezer személyes adat került ki az internetre.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) hivatalból hatósági eljárást indított a Switch IT Kft. nevű fejvadászcégnél történt adatvédelmi incidens ügyében – közölte a hatóság a Telexszel.
Azután indította a vizsgálatot a NAIH, hogy több ezer ember adatai kerültek nyilvánosságra azzal, hogy kiszivárgott a Switch IT KFT. fejvadászcég egy belső adatbázisa. A táblázatban személyes adatok mellett még azok a megjegyzések is szerepelnek, amelyeket a cég munkatársai fűztek a telefonon megkeresett potenciális munkavállalókhoz, így például olyanok szerepelnek mellettük, hogy „Elköszönés nélkül lerakta. Paraszt pasas”, „Asperger-szindrómás, vezetői pozícióra nem jó”, „Apja meghalt, nem érdekli új lehetőség”, vagy épp „NE KERESSÜK!! Kekeckedett, és kikérte magának, hogy mi honnan tudjuk a számát”.
Az adatbázisban összesen hétezer nevet számoltak össze, igaz, volt olyan név, amely többször is szerepelt. A szivárgásról a múlt hét kedden írt a Telex, csütörtökön a cég közleményben reagált az ügyre, abban egy külső fejlesztő hibáját tették felelőssé a szivárgásért, és belső vizsgálatot ígértek. Emellett azt is közölték, hogy a NAIH felé jelzik az esetet, amit a hatóság meg is erősített a lapnak. Rajtuk kívül még több bejelentést is kapott az ügyről az adatvédelmi hatóság.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.