Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A szülők jogi elégtételt követelnek.
Pert indított a TikTok ellen hét francia család: a szülők azzal vádolják a platformot, hogy az általa közvetített tartalmak miatt lett öngyilkos két 15 éves kamasz – írja a Reuters.
A TikTok algoritmusa öngyilkosságot, önkárosítást és étkezési zavarokat népszerűsítő videóknak tett ki hét tinédzsert, akik közül ketten is saját kezükkel vetettek véget életüknek – ismertette a szülők álláspontját az őket képviselő ügyvéd, Laure Boutron-Marmion, aki szerint ez az első ilyen csoportos ügy Európában.
„A szülők azt akarják, hogy ismerjék el a TikTok jogi felelősségét a bíróságon. Ez egy kereskedelmi vállalat, amely terméket kínál a fogyasztóknak, akik ráadásul kiskorúak. Ezért felelniük kell a termék hiányosságaiért is” – fogalmazott a védő.
A TikTok – akárcsak a Facebook és az Instagram – több száz perrel néz szembe az Egyesült Államokban, amelyekben azzal vádolják, hogy gyermekek millióit csábítja és teszi függővé platformján, károsítva ezzel a mentális egészségüket. A kínai vállalat korábban azt közölte, hogy komolyan veszi ezeket a problémákat, és olyan intézkedésekbe fektet be, amelyek célja az alkalmazást használó fiatalok védelme.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is elkerítettek a kíváncsiskodók elől.