Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Arról nem a Shell tehet, hogy az ügyfelei mennyi káros anyagot bocsátanak ki, és a bíróság egyébként sem kötelezheti arra, hogy konkrét környezetvédelmi számokat írjon elő – mondták ki a fellebbezés után.
A hágai fellebbviteli bíróság kedden helybenhagyta a Shell fellebbezését egy jelentős környezetvédelmi ügyben: a testület szerint a vállalatnak ugyan kötelessége harcolnia az éghajlatváltozás ellen, de ez nem jelenti azt, hogy kötelezhető a károsanyag-kibocsátás bizonyos százalékú csökkentésére.
Az óriásvállalatot holland környezetvédelmi szervezetek perelték be a szén-dioxid-kibocsátás miatt, a hágai kerületi bíróság pedig három éve nem jogerősen arra kötelezte, hogy 2030-ra a 2019-es adatokhoz képest 45 százalékkal csökkentse a nettó szén-dioxid-kibocsátását, valamint ugyanerre szólította fel a cég beszállítóit és ügyfeleit is. A 2021-es ítélet volt az első eset, hogy egy bíróság ilyen nagy léptékű környezetvédelmi intézkedésre kötelezett egy vállalatot – ezt vetette most el a fellebbviteli bíróság.
A Shell a fellebbezést azzal indokolta, hogy a párizsi klímaegyezmény nem kötelezi a vállalatokat a szennyezőanyagok csökkentésére. Az is szerepelt a fellebbezésben, hogy ilyen kötelezettséget bíróságok nem írhatnak elő a cégnek, és a Shell azt is leírta, hogy nem tartja magát felelősnek a kliensei károsanyag-kibocsátásáért.
A Shellt beperlő csoportok egyike, a Milieudefensie vezetője, Donald Pols – akit az NlTimes című holland hírportál idézett – fájdalmasnak nevezte a keddi ítéletet, ám hozzátette: így is büszkék arra, amit eddig elértek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.