#klímaváltozás




Elkészült a civil klímatörvény-tervezet, amelyet akár egyből be is nyújthatnának a parlamentnek

Megnyomták „a send gombot”, és olyan átfogó kerettörvényt küldött a kormánynak közel 200 civil szervezet, amelyet akár már másnap be lehet nyújtani a parlamentnek, miután már túl vannak vele a szakmai és társadalmi egyeztetéseken is. Ha mégsem tart rá igényt az új kormány – mivel maga is dolgozik hasonlón –, az átfogó kerettörvény-tervezet akkor is jó szolgálatot tesz majd: lehet mihez mérni a várhatóan ősszel megszülető végleges jogszabályt.













Úgy néz ki, szakítanunk kell a csurig töltött Velencei-tó eszményi képével

A vízpótlás nem lesz elég a megint kiszáradófélben lévő Velencei-tó helyzetének rendezésére, ami a klímaváltozás miatt újra és újra előkerül majd. Pedig a kisvizes időszak teljesen természetes, sőt a tónak nem rossz. A problémán nagyon könnyen túlléphetünk, ha elengedjük a tó utóbbi évtizedekben belénk ivódott képét, és máshogy használjuk, mint eddig megszoktuk.