Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Egyelőre nem tudni, mikor juthatnak haza a pórul járt utasok.
Hóesésre és jegesedésre hivatkozva nem indította el a Wizz Air szerda esti, Brüsszelből Budapestre tartó járatát – írja a Népszava.
A járat utasai még csütörtök délután is a belga főváros repülőterén vesztegeltek, és a lap értesülései szerint még arról sem tájékoztatták őket, hogy véglegesen törölték-e járatot, vagy csak elhalasztották az indulást.
Lattmann Tamás is ezzel a járattal jött volna haza Budapestre. A nemzetközi jogász a Facebook-oldalán csütörtök hajnalban azt írta: a járatot a tervezett indulás után órákkal azért törölték, mert állítólag nincs a repülőtéren elég eszköz a repülőgép jégtelenítéséhez.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.