Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A cég szerint erre a pénzügyi évre is rányomta a bélyegét a geopolitikai bizonytalanság.
A Jysk globális lakberendezési áruházlánc kamat- és adózás előtti eredménye (EBIT) éves szinten 12 százalékkal 4,43 milliárd dán koronára (245 milliárd forintra) nőtt, árbevétele 7,6 százalékkal, 41,4 milliárd dán koronára (2310 milliárd forintra) emelkedett az idén augusztus 31-én zárult 2023/24-es pénzügyi évben – közölte a vállalat.
A közlemény szerint a 2023/24-es pénzügyi évre is rányomta bélyegét a geopolitikai bizonytalanság. Bár az infláció csökkent, a fogyasztók továbbra is kénytelenek priorizálni kiadásaikat. Ennek ellenére a Jysk versenyképes árai 11,9 millió új vásárlót vonzottak a vállalat 48 országban található több mint 3400 üzletébe. A vállalat rekordokat döntött az árbevételben és az új vásárlók számában, miközben története egyik legnagyobb EBIT-növekedését érte el.
A Jysk Magyarország 2005-ben nyitotta meg első hazai áruházát Fóton. A 2023/24-es pénzügyi évben adózás előtti eredménye (EBIT) 30,7 százalékkal 16,95 milliárd forintra emelkedett, árbevétele 14 százalékkal 76,471 milliárd forintra nőtt. A vásárlók száma 15 százalékkal, online értékesítése több mint 13 százalékkal emelkedett.
Idén októberben a JYSK Magyarország megnyitotta 100. áruházát Debrecenben és további üzletnyitásokat tervez. Jelenleg 1284-an dolgozójuk van, 916 a retail területen és 368 ecseri logisztikai központjukban.
A 2023/24-es pénzügyi évben a Jysk 137 új üzletet nyitott Európa-szerte, és 489 áruházi fejlesztést hajtott végre, amelyek között áthelyezések, meglévő üzletek bővítései és a legújabb 3.0-s üzletkoncepció bevezetése is szerepeltek. Emellett a Jysk két új, csúcstechnológiás elosztóközpontot épít Hollandiában és Spanyolországban, hogy kiszolgálja a növekvő vásárlói és üzleti igényeket. Azt is közölték, hogy 2025 tavaszán a JYSK megnyitja első üzleteit Európán kívül, a marokkói Casablancában.
A Jysk skandináv gyökerű nemzetközi kiskereskedelmi áruházlánc 48 országban több mint 3400 áruházzal, 31 ezer munkatárssal üzemel és webshoppal is rendelkezik.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Bár Donald Trump volt a házigazda, Vlagyimir Putyin tartotta kezében az amerikai és orosz elnök alaszkai csúcstalálkozóját. Moszkva helyzeti előnybe került, és korlátlanul folytathatja háborúját, amíg annak felelősségét Kijevre tudja hárítani.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Donald Trump a kritikusait szidja az oldalán, miközben készül a tárgyalásra Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.