Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Sorra jelentik be a bankok, hogy amint megtehetik, továbbhárítják az ügyfeleikre a kormány által megemelt tranzakciós illetéket.
A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MBH Bank is megemeli lakossági díjtételeit a jövő év elejétől – vette észre a Biztosdöntés.hu. Az állami terhet idén augusztus 1-től emelte meg a kormányzat, azonban a bankoknak az idei év végéig megtiltotta az emelés áthárítását a lakosságra. A határidő hamarosan lejár, a bankok pedig egymás után jelentik be a tranzakciók drágulását.
Az emelés mértéke 0,15 százalékpont, az utalásonkénti maximum 14 000 forintra nő, ami több, mint háromszoros díjnövekedést jelent a pénzügyi tranzakciós illetékek vonatkozásában. Az MBH esetében jobban érezhetik az ügyfelek a drágulást februártól, mivel eddig az illeték náluk 0,3 százalék, maximum 6 000 forint volt.
A jogszabályi keretek lehetőséget adnak a lakossági ügyfeleknél a díjmentességre az 50 ezer forint alatti utalásoknál, 50 ezer forint felett pedig csak az összeghatár feletti rész után kell megfizetni az illetéket. Az MBH Bank így alkalmazza a tranzakciós illetéknek megfelelő díjat.
Ez azt jelenti, hogy
például 100 000 forint átutalása esetén 150 forinttal többet kell fizetni majd januártól az eddigi 75 forint helyett, összesen tehát már 225 forintot, csak az illetékre.
Havi több átutalásnál ezek az emelkedések érezhető mértékben összeadódnak és akár jelentősen is megnövelhetik egy háztartás havi bankköltségét. A magasabb összegű utalásoknál is jócskán érezhető a drágulás. Például
5 millió forint átutalásának csak a tranzakciós illeték része (erre még rájön a banki díj) az emelés előtti díjakkal számolva 6 000 forintba kerül, ugyanez februártól már 20 000 forint.
Eddig az alábbi bankok jelentettek be díjemelést januártól a pénzügyi tranzakciós illeték megemelésére hivatkozva:
Nem tett még közzé díjemelést az Erste Bank, Gránit Bank, KDB Bank, MagNet Bank, Oberbank és Polgári Bank, de csak idő kérdése, hogy ők is bejelentsék.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.