Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Kiadók százai próbáltak a pénzükhöz jutni, hét éve tartott a nyomozás, de most megszüntették.
Megszüntette a rendőrség az Alexandra-ügyben hét éve húzódó nyomozást. Az erről szóló határozatot a napokban kézbesítették az érintetteknek. Az ügyben annak idején többen is feljelentést tettek, a rendőrség pedig különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntettének gyanúja miatt kezdett nyomozni, ám, mint az azt megszüntető határozatban írták,
a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése.
Az Alexandra könyvesbolt-hálózatának 2016-os bedőlése körüli ügyben több száz kiadó volt érintett, akik azzal vádolták az utcai könyvárusból piaci óriássá lett Matyi Dezső (borítóképünkön) cégcsoportját, hogy a kiadó centrumvállalata, a Pécsi Direkt Kft. összesen több mint 3 milliárd forinttal károsította meg őket. Nem fizette ki ugyanis feléjük a tartozásait. Ennek esélye a nyomozás megszüntetésével végleg elveszni látszik, pedig annak idején hét nyomozás is indult, és tavaly közel ötmilliárd forintot nyert meg a Pécsi Direktnek a felszámoló.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A második kézbesítés körül azonban van némi ellentmondás.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.