Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A távozó Biden-kormányzat által meghozott döntés miatt a Wizz Air arra kényszerült, hogy a Belgrádban állomásozó gépét ne a szerbiai olaj- és gázipari cégtől (NIS) vett üzemanyaggal tankolja fel, hanem Budapesten és Temesváron töltse fel.
A Joe Biden által január 10-én kihirdetett, Oroszország olaj- és gázszektorát célba vevő büntetőintézkedések miatt a Gazprom Neft és a Gazprom többségi tulajdonába tartozó szerbiai NIS olaj- és gázipari cég sem maradt ki a szórásból. Az amerikai szankciók kikötik, hogy az orosz cégeknek 45 napon belül el kell adniuk a tulajdonrészüket.
A NIS korábban kiemelte, hogy a Wizz Air az egyik legnagyobb vásárlója, a cég Belgrádban is állomásoztat egy gépet – írja a Portfolio.
A lap a Tango Six légi közlekedési hírportálra hivatkozva azt írja: a Wizz Air is próbálja elkerülni a szankciókat, ezért inkább nem vásárol üzemanyagot a NIS-től, inkább technikai leszállásokat hajt végre Budapesten és Temesváron, hogy fel tudja tankolni belgrádi gépét.
Az ügy kapcsán kérdéseket küldtünk a Wizz Airnek, többek között azt szeretnénk megtudni, hogy igaz-e a hír, és ha igen, mekkora költségnövekedéssel jár ez a vállalat számára.
A vállalat a HVG-nek küldött válaszában leszögezte: „Az üzemanyag-szállítóval szemben említett szankciók nem befolyásolják a légitársaság menetrendjét. Mivel a szankciók jogi kérdésnek minősülnek, a légitársaság nem nyilatkozhat bővebben az ügyről.”
Nyitóképünk illusztráció.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?