Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mindkét cégéből kivette a teljes osztalékot.
Fábry Sándor humorista cége, a Trisó Produkció Kft. a tavalyi évben 565 millió forintos bevételt produkált és 40 milliós profitot könyvelhetett el – szúrta ki a 24.hu. Ez a cég kezeli a Duna TV-n futó talkshowjának költségeit is. Annak a Duna TV-nek, amelyről januárban azt mondta, „ezektől semmit nem vár”. A lap megjegyzi, hogy osztalékként 40 millió forintot vettek ki a cégből.
A Fábry tulajdonában álló, előadóművészeti tevékenységgel foglalkozó Bohumil Kft. 110 milliós bevételt termelt, 68 milliós profittal. Akárcsak a Trisónál, itt is kivette a teljes osztalékot.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.