Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A demonstráció ideje alatt folyamatosak a késések, járattörlések.
Munkakörülményeik javításáért sztrájkba léptek a francia légi forgalmi irányítók, a párizsi repterekre érkező, illetve onnan induló járatok mintegy 40 százalékát törölni kellett, és a Wizz Air egyes járatai is érintettek. A demonstráció még csütörtökön kezdődött, pénteken pedig még kiterjedtebbé vált – derül ki az ABC News és az MTI tudósításaiból.
A párizsi repterek járatainak 40 százalékos törlésén túl a francia polgári légi közlekedési hatóság arra kérte a légitársaságokat, hogy töröljék a nizzai járatok felét, illetve a Marseille, Lyon és még néhány további város repterét érintő járatok mintegy 30 százalékát.
A Wizz Air közleménye szerint a sztrájk az ő járataikat is érinti. Az európai légtérben kialakult torlódás járatkésésekhez, egyes esetekben pedig elkerülhetetlen járattörlésekhez vezetett a fapados légitársaságnál is. A Wizz Air minden érintett utast előzetesen értesített, és felajánlotta a jegyár teljes visszatérítését vagy az ingyenes átfoglalás lehetőségét.
A Wizz Air felhívja a július 3-4-én utazók figyelmét az e-mailes és online információk folyamatos követésére. Azoknak, akik utazási irodán keresztül foglaltak, azt javasolják, hogy közvetlenül az irodával vegyék fel a kapcsolatot a visszatérítés vagy átfoglalás ügyében. A sztrájk nemzetgazdasági jellegű, hatása azonban egész Európára és több millió utasra kiterjed, ezért a légitársaság indokoltnak tartja, hogy az Európai Bizottság kivizsgálja a munkabeszüntetés jogszerűségét.
A légitársaságok közül a Ryanair is széles körű fennakadásokat jelentett be, és közleményében azt írta, hogy több mint 400 járatot törölt, ami 70 000 utast érint. A társaság közölte, hogy a sztrájk érinti a francia légtér felett közlekedő összes járatát, valamint a francia repülőterekre érkező és onnan induló forgalmat, és felszólította az Európai Uniót a légi forgalmi szabályok reformjára.
A sztrájkot vezető két szakszervezet egyike, az UNSA-ICNA közleményében azt állította, hogy nincs elég alkalmazott a növekvő légi forgalom lebonyolításához, és hogy az infláció felemészti a fizetéseiket. A szakszervezetek tiltakoznak a munkájuk szigorúbb ellenőrzését célzó új reformintézkedések ellen is, amelyeket a bordeaux-i repülőtéren történt eset váltott ki, amikor két gép majdnem összeütközött.
Philippe Tabarot francia közlekedési miniszter „elfogadhatatlannak” nevezte a szakszervezetek követeléseit – és azt a döntésüket, hogy éppen akkor sztrájkolnak, amikor a francia iskolák nyárra bezárnak, és sok család nyaralni indul.
(ABC News/MTI)
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.