Megvette a 4iG a PR-Telecomot, jóváhagyta a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal a 4iG szerint szigorú feltételekhez kötötte az akvizíciót.

  • HVG

A jogi és pénzügyi zárási feltételek teljesítésével pénteken lezárta a PR-Telecom Zrt. akvizícióját a 4iG Távközlési Holding Zrt. – közöle a vállalat pénteken.

A távközlési cég 100 százalékos tulajdonrészének megszerzésével a 4iG birtokába került egy 10 megye majdnem 200 településére kiterjedő 3800 kilométeres hálózat, ezen belül mintegy 1000 kilométernyi optikai felhordó és 800 kilométernyi optikai lefedő hálózati szakasz.

A PR-Telecom 200 településen 236 ezer háztartást ér el, a vállalat több mint 50 ezer előfizetőt szolgál ki vezetékes – televízió, internet és telefon – szolgáltatásaival. A 4iG közleménye szerint a tulajdonosváltás

Az adásvételi szerződést tavaly júliusban kötötték, jóváhagyását a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a közlemény szerint szigorú feltételekhez kötötte. Az akvizíció erősíti a 4iG szerepét a belföldi távközlési szektorban, idő- és forrásigényes hálózatbővítési beruházásokat válthat ki, és lehetővé teszi olyan szolgáltatási csomagok bevezetését, amelyek egyesítik a vezetékes és mobil előfizetéseket – tették hozzá.

A PR-Telecom korábbi tulajdonosai a jövőben is részt vesznek a cég irányításában. A vezérigazgatói feladatokat Szunyoghné Fojt Marina látja el, míg az operatív igazgató Fojt Zoltán marad.

Hozzászólások