Állítólagos amerikai olajkutak létesítésére, működtetésére hivatkozva ígért üzletszerűen hozamot a hazai befektetőknek egy társaság, de mindezt jogosulatlanul. A Magyar Nemzeti Bank így engedély nélküli forrásgyűjtés miatt szabott ki 55 millió forint bírságot az OMR OIL LLC-re, valamint 5,5 millió forint bírságot egy külföldi magánszemélyre, aki részt vett ebben a tevékenységben.
Az MNB idén év elején tiltotta meg a cégnek, hogy ezt a tevékenységet végezze, jóllehet a társaság már 2022 decembere óta gyűjtögette az olajbáróságra vágyó magyarok pénzét. Az MNB korábban figyelmeztetést is kiadott velük kapcsolatban, és feljelentést is tett.
Friss közleményükben azt írják, hogy az ügyben zajló eljárás során előzetes bejelentés nélküli helyszíni ellenőrzést tartottak az olajkutam.com (jelenleg teljesen üres) honlapot üzemeltető cégnél, és áttekintették a hozzá kötődő magánszemély tevékenységét is. A cég honlapján szereplő ígéreteket már csak az archive.org internetes archívum segítségével lehet rekonstruálni, eszerint korábban 21-29 százalékos éves hozammal kecsegtették a befektetőket.
Ez az ígéret többeket megmozgatott, az MNB szerint az OMR OIL LLC több tucat magyar emberrel kötött megbízási szerződéseket, ők pedig több százezer amerikai dollár értékben utaltak át pénzt a befektetésre. A társaság cserébe rendszeres hozam megfizetését vállalta, de mindez jogosulatlan volt.
Az MNB jelezte, hogy a mostani bírság nem érinti a cég befektetőkkel szemben fennálló kötelezettségeit.
Arra is figyelmeztették a befektetni szándékozókat, hogy mindig ellenőrizzék, rendelkezik-e a kiszemelt befektetési szolgáltató pénzügyi tevékenység végzéséhez szükséges engedéllyel, regisztrációval, és szerepel-e a jegybank Piaci szereplőket felsoroló nyilvántartásában. Jelezték, hogy az MNB ügyfélszolgálata, vidéki Pénzügyi Navigátor tanácsadó irodái, s honlapja segítséget nyújtanak ehhez a szerződésük megkötése előtt érdeklődőknek.
Borítóképünk illusztráció, rajta a Mol Nyrt. egyik olajkútja.