Az Amazon nagy átállásra készül, félmillió munkahelyet a robotok foglalnak majd el

2033-ra kétszer annyi eladással számolnak, mint most, de az Amazon vezetői ezt a kihívást az újabb emberi munkavállalók helyett inkább robotokkal tervezik megoldani.

  • HVG

Csaknem 1,2 millió alkalmazottal az Amazon az Egyesült Államok második legnagyobb munkaadója, és a technológiai fejlesztésekben is úttörő, az innováció azonban ezúttal egy, az eddiginél is magasabb szintre léphet – írja a The New York Times.

Az Amazon vezetőivel készített interjúk és a belső stratégiai dokumentumok ugyanis arra utalnak, hogy a vállalat nagy átállásra készül, és a jövőben a logisztikai központokban a munka lehető legnagyobb részét robotokkal végeztetik el. A becslések szerint a termékforgalom jelentős növekedése mellett ezzel néhány éven belül több mint félmillió munkahelyet válthatnak ki.

A mára már több százezer raktári dolgozóval és hasonlóan széles körű sofőrhálózattal rendelkező vállalat alkalmazottainak a száma 2018 óta több mint megtriplázódott, a tendencia főleg a Covid-járvány idején erősödött fel, de a mostani törekvések megállíthatják a folyamatot. Az Amazon automatizálással foglalkozó csapata szerint a robotok alkalmazásával 2027-ig több mint 160 ezer új munkavállaló felvételét kerülhetik el az Egyesült Államokban, így 30 centet spórolnának minden egyes olyan megrendelt terméken, amelyet becsomagolnak és ki is szállítanak a vevőnek.

Az Amazonnak köszönhetően jelentősen megnövekedett az igény a raktáros és kézbesítő munkákra, és a modellt számtalan más cég, például a UPS is átvette. A cikk szerint az Amazon példája kihathat a hasonló vállalatoknál dolgozó fizikai munkásokra is, így fizikai munkások széles köre veszítheti el az állását.

Azonban, úgy tűnik, az Amazonnak már arra is van terve, hogy hogyan enyhítse azokat a negatív hatásokat, amiket a munkahelyek megszűnése okozhat a közösségekben. A vállalati dokumentumokban többek között az szerepel, hogy nagyobb mértékben vennének részt közösségi eseményeken, felvonulásokon vagy jótékonysági akciókban, hogy ezzel is erősítsék a róluk alkotott pozitív képet.

A belső céges dokumentumokban azt is javasolják a kollégáknak, hogy amikor erről a váltásról van szó, kerüljék az olyan kifejezéseket, mint az AI vagy az automatizálás, és inkább használjanak olyan szavakat, mint a „fejlett technológia”, robotok helyett pedig inkább „kobotokról” beszéljenek, ami az emberekkel való kooperációt hivatott hangsúlyozni.

Az Amazon szóvivője azt állítja, hogy a szóban forgó, a Times által leközölt dokumentumok igazából csak egy, a vállalaton belüli csoport álláspontját tükrözik, és hozzátette, hogy az Amazon az idei ünnepi szezonra 250 ezer új alkalmazottat tervez felvenni – bár arról már nem beszélt, hogy ez fix pozíciókat jelent-e.

Jeff Bezos, a vállalat alapítója évek óta törekedett a teljes automatizálásra, aminek az első lépése a Kiva Systems nevű robotikai gyártó 2012-es felvásárlása volt. Már ez is jelentős hatással volt a logisztikai létesítmények működésére: ahelyett, hogy a dolgozók sétáltak volna több kilométert a raktár egyik feléből a másikba az árucikkekért, robotporszívó formájú robotok szállították oda nekik. Azóta már egy ennél is hatékonyabb, összehangolt rendszer működik, több egymást kiegészítő robotikai rendszerrel.

A legfejlettebb elosztóközpontot a louisianai Shreveportban nyitották meg tavaly, többek közt azzal a kifejezett szándékkal, hogy az majd mintául szolgálhat a későbbiek létrehozásához is, egy újabbat már meg is nyitottak Virginiában. Az Amazon 2027-ig nagyjából negyven másik hasonló, a logisztikai feladatokat végző fulfillment centerre akarja átültetni a modellt. Egy ilyen létesítményben ember már alig nyúl egy csomaghoz. A shreveporti központ ezer robottal dolgozik, ennek köszönhetően emberi munkaerőből csak a háromnegyedét alkalmazzák annak a létszámnak, amennyit az automatizálás nélkül kellene. Bár az Amazon szerint lesznek azért olyan logisztikai központok is, amelyek épphogy több embert foglalkoztatnak majd, mint eddig.

Az Amazon szerint jelenleg világszerte nagyjából egymillió robotot használnak, és ezek karbantartása jelenti majd a jövő munkáját. A vállalat létesítményei leginkább fejlett gyárként üzemelnek majd, így az órabéres munkásoknak és a vezetőknek szélesebb körű robotikai és mérnöki ismeretekre lesz szükségük.

Ennek megfelelően a vállalat saját mechatronikai szakképzést is kínál, amit az adataik szerint 2019 óta közel 5000-en elvégeztek. A shreveporti „mintalétesítmény” 160 robotikai technikusa már most is öt dollárral magasabb órabért kap, mint a 2000, általános munkakörben foglalkoztatott munkatársuk, és sok dolgozó ennek megfelelően igyekszik alkalmazkodni a helyzethez, inkább a technikusi lehetőségeket keresve.

A nagyobb fokú technikai szakértelmet igénylő munkakörök ugyan jobb fizetést ígérnek, de értelemszerűen lényegesen kevesebb embert igényelnek. Az Amazonnak természetesen erre is van válasza: egy interjúban a vállalat operatív vezetője azt nyilatkozta, hogy az automatizálás során keletkező hasznot új munkalehetőségek megteremtésére fordítja, például azzal, hogy a vállalat az eldugott, vidéki térségekbe is kézbesítést szervez.

Hozzászólások