November 3-ától Végh Richárd tölti be a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatói pozícióját – közölte a Széchenyi Kártya Programot koordináló társaság hétfőn.
A közlemény szerint Végh a KAVOSZ operatív irányításáért, valamint a Széchenyi Kártya Program stratégiai fejlesztéséért felel majd. Feladata lesz a vállalat működésének további digitalizálása, a pénzügyi szolgáltatói együttműködések bővítése, valamint a program ismertségének és elérhetőségének növelése.
Végh a Budapesti Értéktőzsde éléről érkezik a céghez, a BÉT vezérigazgatói posztja az elmúlt 10 évben volt az övé, mellette 2025. májustól a Magyar Nemzeti Bank kiemelt elnöki tanácsadójaként dolgozott. Mindezek előtt az MNB Tőkepiaci és Piacfelügyeleti Igazgatóságát vezette, még korábban pedig megint csak a BÉT-nél dolgozott, akkor még elemzőként, majd igazgatóként.
Végh a KAVOSZT az elmúlt 23 évben vezető Krisán László helyére érkezik, akit szeptember közepén menesztettek a cégtől. Az azóta eltelt időben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának (MKIK) 50-50 százalékos tulajdonában álló KAVOSZ-t Gazsi Attila, a VOSZ elnökhelyettese és Balog Ádám, az MKIK alelnöke közösen vezette. Krisán a VOSZ-ban továbbra is a Kereskedelmi Tagozat elnöke.