November 7-én délben indul a 2026-os Sziget Fesztivál kedvezményes bérletakciója, de péntektől csak az vásárolhat kedvezménnyel bérletet, aki szerda délig előzetesen regisztrál a fesztivál hivatalos honlapján – figyelmeztettek keddi közleményükben a szervezők. Érdemes tehát mielőbb regisztrálni, ha valaki akciósan akar bérletet venni.
A kedvezményes akcióban a fesztivál teljes időszakára szóló 5 napos, a VIP, illetve a 21&U bérletet lehet a legolcsóbban megvenni. Utóbbit azok vásárolhatják meg, akik a jövő évi Sziget kezdetéig nem töltik be a huszonkettedik életévüket.
A Fővárosi Önkormányzattal kötött egyesség egyik feltételeként a Sziget szervezői bevezetnek idén egy új bérlettípust is, ami diákigazolványhoz kötött félárú kedvezményt jelent majd – emlékeztet a közlemény. Bár ennek a kedvezménynek még nem minden részletét dolgozták ki, a szervezők néhány dolgot már most fontosnak tartottak kiemelni.
Mint írják, a fesztivál idején a 21&U akciós bérletet mindazoknak érdemes most megvásárolni, akik a jövő évi Szigetig nem töltik be a 22. életévüket, függetlenül attól, hogy diákok-e vagy sem, mivel a diákbérlet is ezen az áron kerül majd forgalomba a későbbiekben, azaz később sem lesz kedvezőbb áron elérhető.
Azoknak azonban, akik már 22 évesnél idősebbek lesznek a Sziget alatt, akkor is érdemes még kivárniuk, ha van diákigazolványuk, mert most csak a „teljes bérletet” tudnák akciósan megvenni (hiszen a 21&U bérletre már nem jogosultak). Azonban a hamarosan induló, diákigazolvánnyal vásárolható tanulói kedvezményes bérletet a mostani, 21&U bérlettípus kedvezményes árán fogják először meghirdetni.
Nyitókép: Kriza Márton