Több hosszú távú elköteleződést tett a Samsung SDI azért a 133 milliárdos támogatásért cserébe, amit az államtól kapnak – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfőn. A Samsung valószínűleg a gödi gyárát bővíti 955 milliárd forintból, ehhez kapják az állami milliárdokat.
A KKM szerint
- a társaság 2038. december 31-ig szerződés keretében is garantálja magyarországi működését, a 3308 fős bázislétszámmal együtt;
- a 668 milliárd forint bértömeg kifizetését is vállalja;
- a vállalat dolgozóinak pedig átlagosan közel 900 ezer forintos havibért biztosít.
A 2028 végéig megvalósuló beruházással a Samsung SDI jelentősen növeli termelőkapacitását, ezzel párhuzamosan a legújabb technológiát hozza el Magyarországra, amellyel európai és amerikai autóipari partnereket szolgál ki, erősítve Magyarország szerepét az elektromobilitási értékláncban – írják a közleményükben. Ugyanakkor az a vállalásokból kitűnik, hogy a 133 milliárdért cserébe nem ígérik új munkahelyek létrehozását.
A Samsung SDI 2016 óta összesen 2885 milliárd forint (7,5 milliárd euró) értékben hajtott és hajt végre beruházásokat Magyarországon, amelyekhez a magyar állam 6,58 százalékos összesített támogatási intenzitással járult hozzá. Ez a KKM szerint nemzetközi összehasonlításban kifejezetten mérsékelt aránynak számít.
A hírhez kapcsolódik, hogy októberben a Budapesti Törvényszék hatályon kívül helyezte az egyébként évek óta működő gödi akkumulátorgyár környezethasználati engedélyét.