Az utóbbi időszakban megnövekedett számú fogyasztói panasz érkezett a csomagküldő szolgálatok működésével kapcsolatban, ezért Budapest Főváros Kormányhivatala, mint fogyasztóvédelmi hatóság megkezdte az ilyen tevékenységet végző cégek ügyfélszolgálatainak működésével kapcsolatos átfogó ellenőrzését a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium utasítására – írja közleményében a kormányhivatal.
Az eljárások megkezdődtek, a hatóság vizsgálja, hogy a cégek ügyfélszolgálatai eleget tesznek-e a fogyasztóvédelmi előírásoknak, különösen a panaszkezelési és tájékoztatási kötelezettségnek.
A kormányhivatal az eddig beérkezett panaszokat is kivizsgálja és megteszi a szükséges intézkedéseket a vásárlók jogainak biztosítása érdekében – ígéri a hivatal. A karácsonyi időszakra tekintettel a fogyasztók védelme érdekében a kormányhivatal kiemelten kezeli ezeket a panaszokat, ennek érdekében létrehozta a csomagpanasz@bfkh.gov.hu e-mail-címet, ahol az érintettek egyszerűen megtehetik bejelentéseiket.
A vizsgálatot egyébként Latorcai Csaba államtitkár rendelte el, erről az államtitkár a Facebookon számolt be. A politikus szerint „eltűnt csomagok, elérhetetlen ügyfélszolgálat – 📦Gyermekek ezreinek karácsonyát teheti tönkre a csomagküldő-szolgálatok mulasztása.”
Tény, a karácsonyi forgalom sok futárcéget teljesen leterhel, például a DPD esetében arra panaszkodnak az ügyfelek, hogy érdemi tájékoztatás nélkül visszaküldik a csomagokat a feladónak.
A cég közleményében azt írta, hogy bár az év végi, kiemelkedően nagy csomagforgalom miatt egyes budapesti és főváros környéki területeken nem a megszokott színvonalon tudják teljesíteni a feladatukat, erről a címzetteket folyamatosan tájékoztatják, és mindent megtesznek azért, hogy a csomagokat a lehető legrövidebb időn belül kiszállítsák. A cég szerint a késések a küldemények mintegy 10 százalékát érintik. Mint írták, megértik, hogy a kialakult helyzet az érintettek számára komoly kellemetlenséget okoz, és sajnálják a késéseket.
A sok éve létező, év végi megnövekedett terhelés okozta probléma nem csak a DPD-t érinti, a Foxpost és az állami Magyar Posta is figyelmeztetést adott ki.