Elon Musk szerint ki kellene rúgni a Ryanair vezérigazgatóját, aki idiótának nevezte

Michael O'Leary nem akar wifit a gépekre, a techmilliárdos ezt zokon vette.

  • HVG

Miután a Lufthansa bejelentette, hogy megállapodott Elon Musk műholdas cégével, a Starlinkkel, így a járataikon lesz majd wifi, Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy ők nem tervezik ilyen szolgáltatás bevezetését. Utóbbi nem kerülte el Elon Musk figyelmét sem, aki kijelentette, hogy O'Leary nem megfelelően tájékozott, írja a Politico.

„Egy idióta – nagyon gazdag, de attól még idióta” – válaszolt az ír légitársaság vezetője, aki emellett egy szemétdombnak nevezte az X nevű közösségi oldalt, ami Elon Musk tulajdonában van. Donald Trump egykori tanácsadója szerint valójában O'Leary az idióta, és ki kell rúgni, a Ryanair vezérigazgatója erre arról írt egyik bejegyzésében, hogy Musk az, akit meneszteni kellene, mert nem sikerült jól megbecsülnie, mennyivel nőne az üzemanyagfogyasztás a Starlink miatt.

Később a Ryanair hivatalos X-fiókjának adminisztrátorai is csatlakoztak a vitához, és a platform fennakadása után a következőket írták: „Talán szükséged van wifire @elonmusk?”

Michael O'Leary szerint az általuk elutasított technológia körülbelül 2 százalékos üzemanyag-fogyasztásnövekedést eredményezne, ami évente több száz millió dollárba kerülhet a légitársaságnak. Musk vitatja ezeket a számokat, és azzal érvel, hogy az utasok számára egyre fontosabb, hogy a repülőgépek fedélzetén is legyen wifi-szolgáltatás.

Hozzászólások